2024. április 20. - Tivadar

Kijelölték Zuschlag bíróját

Fodor Endre bírói tanácsa fogja a Zuschlag János és 15 társa ellen indított bűnügyet tárgyalni, a tárgyalás várhatóan csak ősszel, a tízezer oldalt meghaladó terjedelmű nyomozati anyag áttanulmányozása után kezdődik - közölte Bodóczky László, a Bács-Kisku
2008. május 27. kedd 17:47 - Hírextra
A bírói kijelölése már korábban megtörtént, Zuschlag János szabadlábra helyezési kérelméről is már Fodor Endre döntött - mondta a megyei bíróság elnöke.

Fodor Endre bírói tanácsa tárgyalta a 2005-ben kezdődött és 2006-ban befejeződött maffiapert, melyben Radnai Lászlóra és nyolc társára összesen 68 év fegyházbüntetést szabott ki.

A Zuschlag-per ősszel kezdődő tárgyalása a 16 vádlott meghallgatásával kezdődik, de az ügyben több mint kétszáz tanú is szerepel.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Az ügynek 16 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. A harmadik letartóztatott személyt, a Zuschlag János személyi titkáraként is tevékenykedő Lados Istvánt, a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.

A kár nagy része megtérült, mert Zuschlag János védője, Kovács M. Gábor ügyvéd 50 millió forint átutalását bizonyító okiratokat csatolt be az ügyészségnek, majd kérte védence szabadlábra helyezését. Az ügyészség a kiszabott május 19-ei határidőre lezárta a nyomozást, majd az iratokat átadta a bíróságnak. A bíróság elutasította Zuschlag János szabadlábra helyezési kérelmét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását