Sport
Pónifogatok versenye Kocséron
Pónilóparádét rendeznek szombaton a Pest megyei Kocséron, ahol húsz fogat áll rajthoz, hogy eldöntsék: kinek a törpelovai leggyorsabbak - közölte a különös esemény szervezője pénteken az MTI-vel.
Tajti László elmondta, hogy divat a pónilótartás, már csak azért is, mert ezek a kis termetű pacik kevesebb szénával, zabbal, almával és répával is beérik, mint a normál termetű társaik, így olcsóbb a tartásuk. Külföldön sok helyen vakvezetésre is befogják a pónilovat, mert a kutyához hasonlóan önállóan gondolkodik, akár felül is írhatja a gazdája utasítását. Vagyis rossz döntés esetkén nem fogad szót, megkímélve az embert ezáltal például egy esetleges balesettől.
A most 10. alkalommal megrendezendő versenyen két napon át vetélkednek egymással a hajtók és lovaik. A verseny mellett lesz kirakodóvásár, ökörsütés, szombat este pedig utcabálon mulatozhat a publikum – hívta fel rá a figyelmet Tajti László.
Forrás: MTI