2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kálmán Imre lánya Oroszországba utazik

Kálmán Imre lánya, Yvonne Szentpétervárra érkezett, hogy részt vegyen édesapja születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett bemutatókon. A Zenés Komédia Színházában a tervek szerint a magyar zeneszerző lánya megtekint több előadást, megismerkedik a
2008. május 14. szerda 21:57 - Hírextra
Szvetlana Jarmilova, a színház sajtótitkára elmondta, hogy az jubileum alkalmából a Budapesti Operettszínházzal közösen bemutatják a Csárdáskirálynő, A csikágói hercegnő és A bajadér című operetteket.

A szentpétervári színházban remélik, hogy a vendég jól érzi majd magát náluk, hiszen orosz gyökerei is vannak: édesanyja Vera Makinszka orosz színésznő volt.

Kálmán Imre - sok-sok más operett között a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, és a Cirkuszhercegnő zeneszerzője - Budapesten született, de 1938-ban a németek elől külföldre menekült: Párizsban, majd az Egyesült Államokban, Bécsben, majd végül újra Párizsban élt. Utolsó alkotásának, az Arizona Lady című zenés játéknak az ősbemutatója 1954-ben, Bernben volt, de ezt a zeneszerző már nem érte meg: 1953. őszén elhunyt, s az operettet fia, Charles fejezte be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását