Sport
Szentes győzelemmel debütált
Az Újpest hazai pályán 1-0-ra nyert a Fehérvár ellen a labdarúgó Soproni Liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén. A lila-fehérek kispadján ezen a mérkőzésen debütált Szentes Lázár vezetőedző.
Eredmény:
Újpest FC-Fehérvár FC 1-0 (0-0)
——————————-
Szusza Ferenc Stadion, 5108 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Sándor (84.)
sárga lap: Dourandi (36.), Bozic (38.), illetve Farkas B. (33.)
Újpest:
——-
Balajcza – Regedei, Korcsmár, Böjte, Dudic – Vermes (Györök, 57.), Bozic, Sándor Gy., Hajdú – Foxi (Takács M., 82.), Dourandi (Kovács Z., 57.)
Fehérvár:
———
Sebők Zs. – Lázár (Dajic, 87.), Koller, Horváth G., Mohl – Simek, Farkas B., Polonkai, Sifter – Sitku, Nagy D. (Dvéri, 70.)
Az első félidő nagy iramot és több vendég helyzetet hozott, ennek ellenére 0-0-val fordultak a csapatok.
A folytatásban már inkább a hazaiak irányították a játékot, mégis a Fehérvárnak voltak nagyobb lehetőségei: Disztl László tanítványai háromszor is a kapufát találták el.
A hajrában a vendégvédelem egyetlen komoly hibáját győztes gólra váltotta az Újpest: a csereként beállt Takács Marcell első labdaérintésből gólpasszt adott az Angliából hazatért Sándor Györgynek, így a lila-fehérek otthon tartották a három pontot.
Forrás: MTI