2024. április 19. - Emma

Készülnek a kerékpárút tervei

Már megkezdték az Algyőt és Szegedet összekötő kerékpárút terveinek kidolgozását, s az év végére a szakemberek el is készülnek vele - mondta pénteken az MTI-nek Algyő polgármestere annak kapcsán, hogy kerékpárosok demonstráltak délelőtt a két települést ö
2008. május 2. péntek 19:50 - Hírextra

A tucatnyi biciklis rendőri felvezetéssel indult el Szegedről, és algyői társaikkal félúton találkozva érkeztek meg a település által szervezett sportnapra.

Piri József polgármester kifejtette: hosszú ideje nagy igény van a kerékpárútra a települések közt. Több terv is született: így például a Tiszát védő töltés is egy lehetőség volt, de végül az igények miatt a szakemberek úgy ítélték meg, hogy a 47-es út mellett kell kialakítani. A tervezés fontos bázisa a kistérségi együttműködés. A tervek alapján a főút jobb oldalán, Szegedtől Algyő felé haladva képzelik el a biciklisávot.

A 47-esen egyébként a nehézséget az okozza, hogy olajipari műtárgyakat is "ki kell úgymond váltani, és be kell védeni" - mondta a település első embere.

Tájékoztatása szerint erre most egy nagyobb beruházás keretében lehetőség lenne. Az útszakaszt ugyanis uniós forrásból megerősítik és a beruházással egy időben elkészülhetne a kerékpárút is.

Ennek érdekében a közelmúltban egyeztetések voltak a Magyar Közútkezelő szakembereivel, az Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, a MOL szakértőivel, illetve a tervezőkkel.

A polgármester szerint ez lenne a leglogikusabb lépés, de hogy belefér-e ebbe a kivitelezési projektbe a kerékpárút is, még nem tudni biztosan.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását