Kultúra

Flóra ünnepe Gorsiumban

Gyermekuralommal, a legkisebb látogatók számára szervezett izgalmas programsorozattal kezdődött meg csütörtökön a táci Gorsiumban, Flórát, a tavasz istennőjét köszöntő négynapos rendezvénysorozat. A 28 hektáros régészeti parkban - ahol 1958 óta kutatják G

Kalandos felfedezőúton járhatták be a régészeti emlékeket – hajdani paloták, templomok, középületek, csarnokok, és szentélyek eddig feltárt maradványait – őrző mediterrán jellegű parkot, s ismerkedhettek a római szokásokkal, viseletekkel, gasztronómiával, kézművességgel, antik színházzal.

A gyermekek olimpiai játékokon bizonyíthatták ügyességüket, s kipróbálhatták az antik korban divatos játékokat, a malmot, a deltajátékot, a célbadobást, karikázást, csiga- és kockajátékot, s kézművesfoglalkozáson vehettek részt.

A Floralia programsorozata pénteken Gorsium alapítását és fénykorát idéző gladiátorjátékok, valamint az antik színházi bemutató nyilvános főpróbájával folytatódik.

Szombaton és vasárnap pedig a programsorozat kiemelkedő eseményeként színre kerül Arisztophanész: Nőuralom című komédiája, Gregor Bernadett, Tahi Tóth László Jászai-díjas, érdemes művész, Harsányi Gábor, kétszeres Jászai-díjas művész, Bregyán Péter Jászai-díjas művész főszereplésével.

Az Arany János által fordított darabot Pécsi Ildikó Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész rendezte és alkalmazta színpadra.

A Floraliát – Flóra istennő templomának Kr. e 238-ban történt felszentelése óta – minden esztendőben nagy pompával, vigasságokkal ülték meg az antik Róma polgárai. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum erre emlékezve rendezi meg immár csaknem három évtizede a gorsiumi ünnepet.

A Floraliát jó néhány évig csak a látogatóknak átnyújtott virág jelképezte, néhány éve azonban látványos programokkal, színházi előadással, méz- és virágvásárral, az antik kézművesség jegyében előállított mai termékekkel várják a látogatókat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.