2024. május 26. - Fülöp, Evelin

Lányát és közös gyermekeiket is a pincében tartotta

A hatóságok gyanúja szerint több mint húsz éven át tartotta pincébe bezárva saját lányát egy idős osztrák férfi, akiről a hatóságok feltételezik, hogy vérfertőzést is elkövetett. A vádak alapján az alsó-ausztriai rendőrség vasárnap őrizetbe vette a 73 éve
2008. április 28. hétfő 07:11 - Hírextra
A tartományi bűnügyi rendőrség vezetője, Franz Polzer ezredes sajtóértekezletén nem tartotta kizártnak, hogy a most negyvenkét éves nőnek - Elisabeth F.-nek - hat gyereke is született az apjától. Az egyiküket, egy húszéves, súlyosan beteg lányt az alsó-ausztriai Amstetten kórházában ápolják, napok óta életveszélyes állapotban van.

Az ORF osztrák rádió korábban azt közölte, hogy tudomása szerint négy gyermeke született a fogságban tartott nőnek, aki jelenleg pszichológiai kezelés alatt áll. A rendőrök előtt tett kijelentésében "súlyos bűncselekménnyel" vádolta az apját. Bevallotta, hogy az apja először tizenegy éves korában molesztálta, és tizennyolc éves volt, amikor megkötözte és bezárta az amstetteni házuk pincéjébe. A bűnügyi osztály vezetője hitelt érdemlőnek nevezte a vallomását.
A gyerekek öt és húsz év közöttiek, három fiú, három lány. Állítólag született egy hetedik is, de háromnapos korában meghalt. A bezárt nő a föld alatti zugban hozta őket napvilágra. Születési dokumentum nem készült róluk, anyakönyvileg nem léteztek. Hármat közülük a nagyszülők magukhoz vettek, iskolába is járatták őket. A többiek - köztük a kórházba került lány - a tömlöcben éltek az anyjukkal, borzalmas körülmények között. Kizárólag Josef F.-fel érintkeztek, ő adott enni-inni nekik, és látta el őket ruhával. Írni-olvasni nem tudnak, beszélni Elisabethtől tanultak. Súlyos testi, lelki és szellemi károsodás érhette őket. Természetes fényt csak most a hét végén láttak először.

A rendőrség közlése szerint a férfi felesége nem gyanított az egészből semmit. Tudomásul vette a lányuk eltűnését, miként a három gyerek adoptálását is. Róluk egyébként a férfi azt állította, hogy az elcsatangolt lányuk hagyta őket a kapunál, rájuk bízva a felnevelésüket.

Azt, hogy az anyjának sejtelme sem lehetett a létükről, Elisabeth is megerősítette. A pincét csak a férfi közelíthette meg, folyton átépítette a bejáratot, hogy ne lehessen megtalálni. A házban felnőtt három gyereknek sem volt fogalma a tömlöcről. A rendőrség először nem mert behatolni a föld alatti zugba, mert attól tartott, hogy esetleg robbanószerrel körül van bástyázva. A házat elhanyagolt állapotban találták, a kertben embermagasságig ért a gaz.

A hatóságok széles körű nyomozást indítottak az eset felgöngyölítésére, egyebek között DNS-vizsgálatot is végeznek, hogy egyértelmű bizonyítékot szerezzenek az állítólagos vérfertőzésről. A gyanúsított személy nem volt hajlandó megszólalni őrizetbe vétele után, de az ezredes vasárnap délutáni sajtóértekezletén az mondta: már az eddig begyűjtött nyomok alapján is valószínűleg tűnik, hogy nemi kapcsolatot tartott fenn a lányával.

A részleteiben még homályos, ám a nyilvánosságra került információk fényében megdöbbentőnek tűnő bűncselekményre annak nyomán derült fény, hogy a húszéves lányt a múlt héten súlyos állapotban beszállították az amstetteni kórház intenzív osztályára. A nagyszülei - vagy ha a vádak beigazolódnak: saját apja - házának a kapuja előtt találtak rá. Eszméletlenül feküdt ott, csonttá soványodva. Azóta mélyaltatásban tartják.

A hatóságok a kezelés érdekében keresni kezdték az anyát, így jutottak el a negyvenkét éves nőhöz és "családjához". Az anya valamikor Amstettenben dolgozott pincérnőként, de huszonnégy évvel ezelőtt egyszerűen eltűnt: azóta semmit sem tudtak róla. A hatóságok egy idő után arra gondoltak, hogy valószínűleg egy szekta kaparintotta a karmai közé. Még az Interpollal is kerestették, mindhiába.

Az osztrák közvéleményt bizonyosan mélyen megrázza az újabb szörnyűség, hiszen még alig ocsúdott fel Natascha Kampusch történetéből, amely annak idején óriási port vert fel. Az akkor tízéves kislány 1998. március 2-án tűnt el iskolába menet. Elrablója, Wolfgang Priklopil nyolc és fél éven át tartotta bezárva egy ablaktalan, föld alatti helyiségben az osztrák főváros peremén, zöldövezeti környezetben épült, úszómedencés házában. A lánynak 2006. augusztus 23-án sikerült megszöknie, kihasználva azt a pillanatot, amikor a férfi figyelmét elvonta egy mobilhívás. Elrablója még aznap öngyilkosságot követett el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását