2024. április 20. - Tivadar

Fidesz: nincs biztosíték a cselekvőképes kormányra

A Fidesz szerint nincs biztosíték a cselekvőképes kormányra - hangsúlyozta Navracsics Tibor frakcióvezető, aki hétfői sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc üzleti körei jelentek meg a kormányátalakítás nyomán a miniszteri posztokon.
2008. április 28. hétfő 19:03 - Hírextra
Navracsics Tibor megismételte, hogy a jelenlegi helyzetben a kormányfőnek bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen, vagy be kellene nyújtania lemondását a köztársasági elnöknek, hiszen amikor Sólyom László megbízást adott Gyurcsány Ferencnek, abban a hiszemben tette, hogy többségi koalíciót fog működtetni.

"Mostanra azonban, Kóka János sűrű bocsánatkérései ellenére nagyon úgy néz ki, hogy az SZDSZ április 30-án el fogja hagyni a koalíciót, nincsen többségi koalíció Magyarországon, nincs biztosíték arra, hogy cselekvőképes kormánya lenne Magyarországnak, és ez nem csak gyanú, (...) hanem már tényként is állítható" - mondta a fideszes politikus, aki szerint Gyurcsány Ferencnek cselekednie kell, távoznia a magyar politikai életből.

A kormányátalakítás kapcsán a frakcióvezető azt mondta, egy kisebbségbe szorult, a nyugati sajtó által szánalmasnak nevezett miniszterelnök utolsó próbálkozásáról van szó, Gyurcsány Ferenc vélhetően utolsó kísérletet tett arra, hogy megmentse saját magát egy így vagy úgy összetákolt kormánnyal.

Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc üzleti köre "legalábbis erősen reprezentálva van" az új miniszteri névsorban, hiszen Szűcs Erika leendő szociális és munkaügyi miniszter a Perfekt Rt. volt területi igazgatója, míg Szabó Pál jövőbeli közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter korábban a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Motim felügyelőbizottsági tagja volt.

Navracsics Tibor szerint vélhetően a hátralévő néhány hétben "Gyurcsány Ferenc és üzlettársai" határozzák meg a kormánypolitikát, aminek egyetlen célja van, hogy "valahogyan megpróbálják biztosítani Gyurcsány Ferenc magyar politikából kifelé vezető útját".

A Fidesz úgy látja, romokban hever a kormányzat, és a zaklatott és kaotikus működést "szépen mutatja", hogy 13 órakor kapták meg a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását, aztán másfél órával később egy újabb változatot.

Arra a kérdésre, hogy ha a kormányfő nem kezdeményez bizalmi szavazást, akkor a Fidesz kezdeményez-e konstruktív bizalmatlansági indítványt, Navracsics Tibor azt mondta, a konstruktív bizalmatlansági indítvány egyben egy olyan miniszterelnök-jelölt megnevezését is jelenti, aki a parlament többségének bizalmát élvezi. Szerinte ugyanakkor az SZDSZ "egyelőre a kerítésen ül, még nem döntötte el, melyik oldalra esik". Hozzátette: ezt a Fidesz megvárja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Gazdász
2008. május 3. 09:14
Sajnos az alulinformált nép meg dübörög az üres frázisok hallatán! Mikor lesz már tisztesség eben az országban?????? Tudom a fidesz most is a másikra mutogatna. Ha tisztességes lenne és a tükörbe nézne igen csak elhányná magát. Nekik jobb a posványban lubizkolni és a népet ott tartani!!
Ozmium
2008. április 29. 21:39
Kegyelmes, Nagyságos Uraim, ésTénsasszonnyaimék.

A Fidesz-ben, lehet össze simogatni a kezecskéiket, lehet örömmel tapsikolni, akár csűrdöngölőset is csapkodhatnak, sikerült hat évre megbénítani, bemocskolni, mindent, ami emberi, és ami tiszta.

Az önök szellemiségének jóvoltából már másodszor járunk a Donkanyarnál, és másodszor fordul elő, hogy a társadalom szemetét öntik a nyakunkba.

Önök megszégyenítették, megalázták az országot a népét, ármánykodásaikkal, intrikájukkal, ellehetetlenítették, a tenni akarók munkáját.

A választók bizalmából soha nem járt göröngyös utakon, igaz bukdácsolva és nem kis áldozattal kiérdemeltük, Európa népeinek befogadó bizalmát. Segítettek, biztattak minket, eltakarították a határokat, és Európa szabad állampolgáraivá váltunk.
Kínlódunk? Igaz! Áldozunk? Igaz! Tele vagyunk reménykedéssel és tervekkel? Igaz!
De az is igaz, hogy még csak most lábadozunk ki a vakhit világából!
Most nem lehet az a kérdés, hogy ki és mennyiért végzi a munkát? Most az a kérdés, hogy mivel, hogyan segíthetnék.
Elég volt a bezzeg én így, meg úgy tettem volna. Elég volt az aggályoskodó, bizalmatlanságot generáló gáncsoskodásból, most azt kell követelni: HÉ FIÚK, NÉLKÜLEM NECSINÁLJÁTOK!
thurvj97
2008. április 28. 20:19
Érdekes! Miért nem idézik pontosan a fidesz bunkó frakcióvezetőjét! Csak emlékeztetek: Ha Ön olyan nagylegény..."vagy hasonló. A stílus maga az ember. A veszprémi trockistára nagyon is igaz. Nem irónikus, nem cinikus, hanem bunkó!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását