Gazdaság / HR

A tévé nem változik

A televízió a leglassabb a saját márka építésében: az egyes társaságok rendre kivárják, mit lépnek, újítanak a versenytársak - mondta egy csütörtöki budapesti konferencián Varga Gábor (Wargabe) reklámszakember, megjegyezve, a tévé az egyetlen iparág, aho

A kor követelménye az, hogy az egyes adók jelöljék ki saját, szűk piacukat, kapcsolataikat pedig hálózatos rendszerben építsék – tette hozzá, s a tanácskozásnak otthont adó köztévére megjegyezte: "a Duna Televízió is abból a pozícióból él, amit kialakított magának a kilencvenes években", a kérdés csak az, hogy imázsa megújul, vagy az idő előrehaladtával kopik.

Szavai szerint azok a cégek, amelyek több termék egymással harmonizáló imázsát teremtik meg, nem mondhatnak le a "központi kommunikációs szelepről", amely a márkacsokor (brand) imázsát menedzseli.

Néhány módszer- és megközelítésbeli különbségtől eltekintve a tévé is ugyanolyan termék, mint bármi más – hangoztatta a Viasat marketing igazgatói posztjára nemrég a Blikk lapigazgatói pozíciójára cserélő Papp Gábor a konferencián.

Arra utalva, hogy egyre nagyobb számú adó mind több platformon jut el a közönséghez, kiemelte: előbb azt kell szemrevételezni, hogy a közönség tévén, mobiltelefonon vagy interneten nézné-e szívesebben az adást, és ennek ismeretében meghatározni, milyen módon terjesztik majd a műsort.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.