Belföld
Májusfa-állítás az EU-csatlakozás évfordulójára
A kormány Magyarország európai uniós csatlakozásának negyedik évfordulóján egész napos ünnepséget szervez május 1-jén a Hősök terén és a Vigadó téren - közölte Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Elmondta: a Hősök tere – a tavalyi százezernél is több érdeklődőt vonzó programokhoz hasonlóan – ismét táncházzá alakul át egy napra, tíz fellépő táncegyüttessel és több mint kétszáz táncossal.
Reggel kilenc és este nyolc óra között a gyerekek és a felnőttek megismerkedhetnek a latin, a reneszánsz, a szlovák tánc, illetve a rock and roll alaplépéseivel – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a Hősök terén állítják fel az Ország Májusfáját, amelyet az Európai Uniót jelképező 12 kisebb fa vesz majd körül. A kormány Magyarország 3.175 települését, valamint a határon túli magyar közösségeket kérte fel arra, hogy szalagokkal díszítsék fel a májusfákat, de bárki más is felteheti rájuk a saját szalagját – közölte.
A kormányszóvivő kitért arra, hogy a Műcsarnok mellett a népművészet mesterei mutatkoznak be, a gyerekeknek néprajzkutatók mesélnek a májusi népszokásokról. Ezen kívül – folytatta – a térre látogatók a magyar és a dunántúli tájegységek jellegzetes, hagyományos ízeivel is megismerkedhetnek. A programot este fél kilenctől tűzijáték zárja.
Budai Bernadett beszámolt arról, hogy a Vigadó téren kormányzati támogatással valósul meg a hagyományosnak nevezhető Európa Jazzhíd, amelyen délelőtt 11 órától hajnali egyig az ország legkiválóbb jazz zenészei adnak koncertet.
A program költségeiről azt mondta, a szervezésre nettó 76 millió forintot fordít a kormányzat.
Forrás: MTI