Belföld
Gémesi lobbyzik az önkormányzatoknak
Egyetértési jogot szeretne kiharcolni Gémesi György az önkormányzati érdekszövetségek, egyszeri konszolidációt pedig az önkormányzatok számára - a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke a szövetség Tolna megyei tagozatának keddi alakuló ülését kö
"A Magyar Önkormányzatok Szövetsége azt szeretné, ha az érdekszövetségek hatékonyabban tudnák képviselni az önkormányzatok érdekeit, szeretnénk egyetértési jogot elérni, például a polgármesterek, képviselők jogállásáról szóló törvény megalkotásában" – közölte a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere.
Hozzátette: ezt májusban a kormány és az önkormányzati érdekszövetségek érdekegyeztető fóruma elé terjesztik.
Az eddig elért eredményekről és a szövetség terveiről szólva Gémesi György azt is megemlítette, hogy szeretnék elérni az önkormányzatok egyszeri, 100-150 milliárd forintos konszolidációját. Mint mondta, a miniszterelnök korábban 300 milliárd forintos adócsökkentés lehetőségéről beszélt, ha ez lehetséges, akkor a "mindennapi létfenntartásukkal küszködő" 3.200 település önkormányzata is megérdemelne ennyit.
Gémesi György bántónak nevezte és visszautasította Békesi Lászlónak a közszolgálati televízióban hétfőn este elhangzott mondatát, amelyben a kormánynak a jelenlegi helyzetben kialakult status quo megőrzésére vonatkozó gyakorlatáról beszélt, s amelyben az önkormányzati rendszert úgy emlegette, mint ahol "folyik ki a pénz szinte számolatlanul".
"Tisztelettel kérem Békesi László urat, ezt vonja vissza" – mondta Gémesi László, hozzátéve: érdemes lenne körülnézni, hová jutott az önkormányzati rendszer Békési László pénzügyminisztersége után.
Forrás: MTI