Bűnügy
Negyed óra alatt elfogták a rablót
Negyed óra alatt elfogták a rendőrök azt a fiatalembert, aki egy késsel hadonászva rabolt ki egy pénzintézetet Mosonszolnokon - értesült a HavariaPress. A fiatalember csütörtökön délután egy óra körül lépett be a Győr-Moson-Sopron megyei település takarék
A megrémült nő 400 ezer forintot adott át a rablónak, aki ezután hazagyalogolt – ám miután helybeli volt, a személyleírások alapján percek alatt azonosították.
A rendőrök alig negyed órával a rablás után elfogták a 27 éves gyanúsítottat, aki először megpróbálta ugyan elrejteni a zsákmányát, de végül meggondolta magát és átadta a bankjegyeket.
A férfit őrizetbe vették, és gyorsított eljárást indítottak vele szemben, rablás gyanújával, ami miatt már pénteken bíróság elé is állítják.
Forrás: HavariaPress