2024. április 19. - Emma

Gondolkodj Egészségesen!

Száz óvónőt - az ország minden tájáról - és az érintett tárcák illetékes vezetőit hívták meg a szervezők a Magyar Vöröskereszt székházába pénteken, hogy közösen tegyék meg az első lépéseket egy újszerű óvodai egészségnevelésért.
2008. április 11. péntek 17:56 - Hírextra
A programot támogatja az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkársága, valamint egészségügyi intézmények, vállalatok, szakmai szervezetek és hírességek is.

A Gondolkodj Egészségesen! egy két évvel ezelőtt indult komplex, holisztikus program, amely magában foglalja mind a lelki, mind a testi egészségre való törekvést és nevelést, egészen kis korban.

- A Magyar Vöröskereszt nyitott arra, hogy egyre többen induljunk el ebbe az irányba. Azért lettünk házigazdái ennek a szakmai fórumnak, mert szeretnénk közösen gondolkodni arról, mit tudunk tenni a kicsik egészségéért - mondta Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke a rendezvényen.

Ebben fontos szerep jut a drámapedagógiának, amely a kicsik nyelvén közvetíti az elérendő célokat. A Kacskaringók Virtustársulat országosan elismert drámapedagógusai a helyszínen játszottak együtt az óvónőkkel, rajtuk keresztül is demonstrálva, hogyan alkalmazhatók e téren a sajátos oktatási módszer eszközei.

A Magyar Vöröskereszt székházában tartott rendezvényt stílusosan egészséges reformmenü zárta: zöldségrakottas, zöldborsó- illetve sárgarépapürével nyakon öntve, tökmaggal megszórva, magoskenyérkék, igazi almából készült almáspite, aszaltgyümölcsökből készült mézessütemény, friss gyümölcsök, narancslé, ásványvíz és tea.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását