Gazdaság / HR

Cukorgyár édes végkielégítéssel

Befejeződtek a Mátra Cukor Zrt. igazgatósága és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szerencsi cukorgyár szakszervezeti bizottságának tárgyalásai, a megbeszéléseken megegyeztek a gyári alkalmazottakat érintő szociális tervről - írta keddi számában az Észak-Magya

A Mátra Cukor Zrt. igazgatósága március 10-én jelentette be, hogy alapanyag hiányában bezárja a szerencsi gyárát.

Mint a lapban olvasható, a cég a munkavállalók képviselőivel megállapodott a dolgozók szociális juttatásairól, amelyben a kollektív szerződésben rögzített végkielégítésen felüli kárpótlást garantál. E szerint a dolgozókat a kollektív szerződésben rögzített felmondási és végkielégítési tételeken túl 21 havi bruttó alapbérnek megfelelő kárpótlás illeti meg, s megkapják az eddig általuk használt eszközöket és szerszámokat is.

A Mátra Cukor Zrt. a vállalkozóvá válás segítéséért átvállalja az ügyvédi, közjegyzői közzétételi díjakat. A cég 25 millió forintos keretösszeget biztosít átképzések támogatására – írta a napilap.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.