Sztárhírek

Az énekesnő fülese

A Cool délutáni, Srácok című műsorában Dér Heninek egy régi vágyát is teljesítette Leo. A bájos énekesnő ugyanis régóta arra vágyott, hogy egyszer kipróbálja, milyen a műsorvezetők által használt apró fülhallgató, amelyen keresztül a szerkesztői utasításo

Heni kérésének a Cool eleget tett: a hangmérnök besétált a stúdióba és felszerelte az énekesnőre a szerkezetet. Ennek hatására Heni igazi háziasszonnyá változott, és annyira élvezte a kialakult helyzetet, valamint a szerkesztői instrukciókat a fülében, hogy végig ott is maradt a Srácok adásában.
Így a Cool műsorvezetőjének, Leonak volt ideje kifaggatni Henit. Kiderült: – Hamarosan jön a jó idő, és így elkezdődnek a koncertezések, fesztiválok és minden, ami a nyárhoz köthető.-kezdett bele mondanivalójába Heni, majd hozzátette: nyaralni sajnos egyáltalán nem lesz ideje. Télen vagy ősszel szoktak elutazni, ha éppen sikerül erre időt szorítaniuk.

Leo folyamatos ostrom alatt tartotta Henit, aki kénytelen volt megnyílni műsorvezetőnknek: – Jelenleg egyedülálló vagyok és nem is tetszik senki. – szögezte le. Ha mégis párválasztásra adom a fejem, akkor a külső mellett a kisugárzás az ami a legfontosabb. Itt az is kiderült, eleinte nem vette észre előző partnerét, az RTL Klub műsorvezetőjét Beszeda Gábort sem, hiába volt képernyőn: – Ez később alakult ki. Ez is bizonyítja, hogy nem feltétlenül előny az, ha valaki híresség. Végül Leo arra kérte Henit, avassa be nézőinket abba, mi a legrosszabb tulajdonsága. Az énekesnő erre szerényen csak annyit mondott: – Talán az, hogy nagyon kevés szabadidőm van.

Forrás: netbulvar.hu

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.