Külföld

Berlin nyitott a multikultúrára

A berlinieket a legkevésbé zavarja a "multikulti." Legalábbis ez tűnt ki abból a nemzetközi összehasonlító tanulmányból, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra a német fővárosban.

A Veolia tekintélyes francia környezetevédelmi cég által készített jelentésben számos európai és Európán kívüli nagyváros lakóit kérdezték meg arról, hogy miként vélekednek saját városukról. S a berliniek kimagasló, csaknem 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy őket cseppet sem zavarja a lakosság sokszínűsége, sőt kifejezetten örül annak.

A német főváros ily módon a "multikulti" megbecsülése terén fölényesen verte az európai riválisokat, amelyek lakóinak maximum 23 százaléka támogatta a sokszínűséget.

Amúgy a berliniek büszkén nyilatkoztak a város kulturális életéről és ezzel összefüggésben is a szabadidő eltöltésének lehetőségeiről. Meglehetős elégedettséggel nyugtázták a megélhetési költségek alakulását, utalva arra, hogy a fővárosban viszonylag alacsony jövedelemből is ki lehet jönni. Egyébként 13 metropolis – köztük London, Peking, Sydney és New York – lakói hasonló választ adtak.

Természetesen azért a berliniek sem voltak mindennel elégedettek. Így például a megkérdezettek közül rendkívül sokan panaszkodtak amiatt, hogy piszkos a város. Legalább ennyien kifogásolták a bürokráciát, továbbá a közlekedési dugókat.

Sokan kifogásolták azt, hogy nem megfelelő a gazdaság dinamikája, s túl magas a munkanélküliség. A megkérdezettek túlnyomó többsége azon a véleményen volt, hogy a foglalkoztatottság növelése jót tenne az életminőségnek.

Ugyancsak jelentős többség vallotta azt, hogy nem megfelelő a főváros biztonsága, s ennek javítása érdekében sürgős intézkedésekre van szükség. Az pedig egyáltalán nem vigasztalta a megkérdezetteket, hogy – legalábbis a statisztika szerint – Berlint a biztonságosság tekintetében több világváros is megirigyelhetné.

Berlin "szexis, de piszkos" – értékelte tanulmányának a német fővárosra vonatkozó részét a Veolia, s egyben azt a reményt fogalmazta meg, hogy következő jelentésének készítésekor a város már csak szexis marad.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.