2024. május 6. - Ivett, Frida

Többet kevesebbért

Több új állat érkezik a Fővárosi Állat- és Növénykertbe április és október között és szinte minden hónapban megnyitnak egy-egy nagyobb állattartó komplexumot. Összegezve idén több látnivalót kínálnak kevesebbért, ugyanis a jegyárakat meg csökkentették.
2008. április 3. csütörtök 18:22 - Hírextra
Az egyik új létesítményben, a zsiráfok leendő helyén tájékoztatta az újságírókat Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója az elkövetkező hetekben, hónapokban bekövetkező változásokról.

2008-ban olyan sok újdonság lesz a Fővárosi Állat- és Növénykertben, amennyi közel egy évszázada volt utoljára, akkor, amikor 1912-ben mint fővárosi intézményt négyévi átépítés után újranyitották - hangsúlyozta Persányi Miklós.

Az új létesítmények műszaki átadása megtörtént. Jelenleg a beüzemelésükön, benépesítésükön dolgoznak a szakemberek. A leghamarabb a gorillák és orángutánok új kifutóit láthatja a közönség: az ünnepélyes megnyitóra április 29-én kedden kerül sor.

Ugyanekkor nyílik meg a Nagyszikla felszínén vezető kalandsétány és az újjáépült vendéglátóhely, a Tejcsarnok is.

Május végén nyílik meg az ötezer négyzetméter alapterületű Szavanna-kifutó. Ennnek a komplexumnak az istállóiban kapnak helyet a zsiráfok, az orrszarvúak, több antilopfajta, a struccok, valamint az elefántok is. Alkalmas továbbá sarkantyús teknősök, marabuk, ízeltlábúak és számos növény elhelyezésére is.

Az új létesítmények benépesítéséhez további állatokat szerez be az Állatkert: április végére várják az első új zsiráflányt és a komodói varánuszt, de érkeznek még újabb elefántok, antilopok, gazellák, valamint berber makákó, ázsiai vadkutya, Böhm zebra és vörös vadbivaly is.

A meglévő állatoknak is mozgalmas lesz az idei év, hiszen költözniük kell. A zsiráfokat, az orrszarvúakat, a szurikátákat, a szirtiborzokat, a kispandákat és a tarvarjakat is új otthonba viszik a közeljövőben. Látványosabb és nagyobb helyre költöznek a Pálmaház szomszédságában lakó prérikutyák is. Ez várhatóan több hétig eltart, hiszen a vész esetén föld alatti üregrendszerükbe visszahúzódó rágcsálókat képtelenség a szokásos módszerekkel befogni: meg kell várni, amíg mindegyikük bemerészkedik az élvefogó csapda dobozába.

A legnagyobb szabású költöztetési "manőverre" azonban az orrszarvúaknál lesz szükség. Rendszerint altatásban költöztetik őket, erre azonban most nincs lehetőség, hiszen Lulu, a felnőtt nőstény orrszarvú jelenleg vemhes. Így aztán a régi és az új orrszarvúkifutót az Állami Autópályakezelő Zrt. segítségével ideiglenes terelő kordonnal kötik össze, és - ha minden jól megy - "lábon" mehetnek majd át az orrszarvúak új férőhelyükre. Ehhez hasonló költöztetést utoljára száztíz éve végeztek az Állatkertben, várhatóan több napig eltart.

Az állatsereglet gyarapodása mellett minden korábbinál gazdagabb és sűrűbb programkínálattal, látványetetésekkel, állatbemutatókkal, tevesétáltatással, kígyósimogatással, egész nyári hangversenysorozattal várja látogatóit a városligeti intézmény. Mindezt olcsóbban nézhetik meg a látogatók, hiszen márciustól csökkent a jegyek ára, főként a családi belépőké.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását