Kultúra
Festetics-városok találkozója
Mintegy háromszáz érdeklődőt várnak a Festetics-városok találkozójára, amelyet pénteken tartanak Hévízen - tájékoztatta Balázsy Éva, a rendezvény szervezője az MTI-t.
Minden évben más-más, Festetics-örökséggel rendelkező település – Csurgó, Hévíz, Keszthely – a házigazdája a két évtizede megrendezett találkozónak – tette hozzá.
Balázsy Éva kiemelte, hogy az idén szeretnék bevonni a programba a középiskolás diákokat is, ezért Kardos József író, költő Festetics György korát felidéző, nyelvi és irodalmi vetélkedőt állított össze számukra. A hagyományoknak megfelelően az esti díszelőadáson a Festetics-városok művészeti csoportjai, szólistái, énekesei lépnek fel, akik verseket, komolyzenei műveket, reneszánsz darabokat adnak elő.
A Festetics-örökségről a szervező elmondta: I. Festetics György (1755-1819) érdeme a hévízi forrástó fürdőhellyé való kiépítése, a keszthelyi Georgikon (a világ első, felsőfokú képesítést is nyújtó mezőgazdasági tanintézete), a könyvtár és a Helikon ünnepségek létrehozása, valamint a csurgói református gimnázium megalapítása. Nevéhez kapcsolódik a keszthelyi gimnázium fejlesztése is, alapítványával támogatta a szegényebb diákok taníttatását. A Festetics-birtokon létrehozta a jószágkormányzóságot: Nagyváthy János, a XVIII. század egyik legkiválóbb mezőgazdásza hat évig igazgatta az uradalmát.
Forrás: MTI