Rózsákat az aszfaltra

Nagy sikerrel mutatta be a fővárosi József Attila Színház az Othello Gyulaházán című vígjátékot, amelyet Gádor Béla nyomán Tasnádi István írt újjá. A vidéki társulatnál játszódó történet igazi "színház a színházban", amelynek szereplői színészek, igazgatók, rendezők, bennfentesek és az elmaradhatatlan súgónő, Pötyike. Az ő hálás szerepét – aki az összes primadonna szövegét és dalát kívülről fújja – Esztergályos Cecília alakítja.

– Igazán testhezálló figura, hiszen a darabban dalra fakad és táncszólót mutat be a Csárdáskirálynőből, amelyben korábban valóban a primadonna szerepét játszotta – magyarázza a művésznő, hozzátéve, hogy nem ez az első találkozása az operett műfajával, hiszen 1996-ban Szolnokon, Schwajda György igazgatása alatt maga is játszotta – nevéhez illően éppen Cecíliát – Kálmán Imre örökzöld remekművében. – Az Othello Gyulaházán persze egyfajta perzsiflázs, inkább operett paródia. Hátulról láttatja a színházat, a kulisszák mögül, és ez mindig hálás téma. Mi, színészek kicsit önmagunk karikatúráit is játsszuk. Ami nem nehéz, hiszen színész rendező állította színpadra a művet: Méhes László, akivel 1993-ban táncoltam együtt egy tévéfelvételen. Azóta nem találkoztunk. Most kemény, odaadó munkát várt el mindannyiunktól. De meg is lett az eredménye! Valamennyien – többek között Mihályi Győző, Sztankay István, Andorai Péter, Józsa Imre, Kocsis Judit, Balogh Anna – nagyon élvezzük az előadást. És úgy tűnik, a közönség is.

– Négy éve a József Attila Színház tagja

– Nem panaszkodhatom. Legalább tizenöt előadásom van havonta. Most egyszerre hat produkcióban is játszom: Kaviár, Legyen a feleségem, Sose halunk meg, Aranycsapat, Járom az utam és ez a legújabb. A leggyakrabban Léner Péterrel dolgozom együtt, akit még fiatal rendezőként ismertem meg a Tháliában, Kazimir Károly mellett. 1968-ban kerültem oda fiatal színésznőként, és rögtön a Csibe főszerepét, Móricz Zsigmond utolsó szerelmét játszottam el. Nagy kiugrás volt. Előtte a Pécsi Balett szólistája voltam évekig – abban a korszakban, amikor Eck Imre társulata világhírű volt. Léner Péterrel aztán évtizedekig nem találkoztam, de mikor idehívott a színházához, újra felfedeztük egymást. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, a Legyen a feleségem próbáin például rengeteget nevettünk.

– Most egyébként is jó passzban van: egyik előadásból megy a másikba.

– Igen, az évadom A vörös malommal indult a Körúti Színházban, amely azóta átköltözött a Fehérvári úti Művelődési Házba. Ezt Galambos Zoltán rendezte. Szilveszterkor volt a bemutatója a Ruttkai Éva Színházban Molnár Ferenc Hattyújának, amelyet Pécsi Ildikó rendezett. Itt megörököltem Lázár Mária és Tolnay Klári régi szerepét, a hercegnőt, amit nagyon élvezek. Érdekes, az Othello Gyulaházán súgónőjét is egy hajdani nagy színésznő játszotta a Zsurzs Éva rendezte filmen, Ladomerszky Margit. Aztán következett a mostani premier. Tudtommal több nem lesz már ebben az évadban. De sosem tudhatok előre semmit, a következő héten is jöhet bármilyen felkérés. Egy biztos: amire előre számítok, az nem szokott bejönni – óvatoskodik a művésznő.

– Ön egyébként a színházi hullámvölgyekben is feltalálja magát: könyvet ír vagy szobrászkodik. Lesz most kiállítása?

– Életrajzi könyvem – Adj békét, uram! – első kiadása már 22 évvel ezelőtt megjelent. Aztán 1994-ben a Vajda Anikó és Vajda Katalinnal közös Meddig vagyok? is. Velük nyolc és fél éven át közösen forgattuk a Família Kft.-ben az egyik legsikeresebb tévésorozatot. Persze, hogy hiányzik az a munka, de nem vagyok panaszkodós típus. Könyvet most nyolcvannyolc éves koromig nem akarok írni! De a szobrászkodást állandóan művelem, ha csak egy percnyi szabadidőm is van. Május kilencedikén lesz kiállításom a solymári művelődési házban. Az anyag kész, csak ki kell égetni, ehhez pedig várom, hogy egy mester beüzemelje az égető kemencémet. Sosem ülnék semmitevésben a babérjaimon: az a típus vagyok, aki nem adja meg magát a gondjainak, inkább rózsákat ültetek – ha kell, akár az aszfalton is!