2024. május 11. - Ferenc

Nem lehet átadni a gimnáziumot az egyháznak

Nem lehet törvényesen átadni a tatai Eötvös József Gimnáziumot az egyháznak, mivel a jogszabályok szerint minden tanulónak biztosítani kell a lelkiismereti szabadságot, és a diákok nem akarnak világnézetileg elkötelezett iskolába járni - mondta Tatai-Tóth
2008. április 2. szerda 17:14 - Hírextra

Az iskola egyházi kézbe adása ellentétes a vatikáni szerződés célkitűzésével, azaz a lelkiismereti és vallásszabadság biztosításával - közölte a kormánypárti politikus, aki utalt arra, hogy a megyei önkormányzat anyagi okokra hivatkozva adná át az intézményt.

A képviselő úgy vélte, egyházi iskolát nem igénylő, világnézetileg el nem kötelezett oktatást akaró diákokat és szülőket kényszerítenek egyházi iskolába, amely ellen hétfőn szülői fórumon tiltakoztak.
"Halálos bűnnek tartom, hogy egy ilyen működő közösséget ilyen erőszakos eszközökkel szét akarnak rombolni" - fogalmazott Tatai-Tóth András, aki korábban a gimnázium igazgatója volt. Megjegyezte ugyanakkor: korábban (az 1948-as államosításig) piaristák vezették a tanintézményt.
A képviselő arra kérte Hiller István oktatási és kulturális minisztert, hogy a vatikáni-magyar vegyesbizottság ülésén soron kívül tűzzék napirendre ezt a kérdést.

Tatai-Tóth András elmondta, hogy Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsektől is időpontot kért, hogy tájékoztassa a helyzetről, és a segítségét kérje ahhoz, hogy a katolikus egyház "ebben a kultúrharcban" ne vegyen részt.

Az országgyűlési képviselő szerint nem valós indok az, hogy anyagi okok miatt adná át a fenntartó Komárom-Esztergom megyei önkormányzat a gimnáziumot, hiszen egyházi fenntartása többe kerülne, mint amennyibe jelenleg kerül.

Kifejtette: az oktatási törvény szerint az önkormányzatnak az egyházi kiegészítő normatívát saját forrásaiból kellene kifizetnie, azaz évente 220 millió forintot kellene adnia az intézménynek. Jelenleg 100 millió forintot juttat évente az önkormányzat a 800 diákkal működő iskolának - fűzte hozzá.

Tatai-Tóth András szerint a fideszes vezetésű megyei önkormányzat ki akarja próbálni, hogy lehet egyházi felügyelet alá vinni egy elitgimnáziumot, mert ezt a feladatot kapták a pártjuktól. Ha ez Tatán sikerül, akkor ennek a mintájára az ország összes jó gimnáziumát át lehet adni az egyháznak, és ez hosszú távú garanciát jelent a jobboldali értékrend közvetítésére - vélekedett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását