Tanárverések nyomában

Galló Piroska, a PSZ megbízott alelnöke szerint kiszolgáltatottak a jelenlegi iskolavezetők.

Mennyire általános a pedagógusok tekintélyvesztése, illetve ezzel párhuzamosan a diákok eldurvulása?

A napokban kirobbant eset nem egyedi, gyakran előfordul, de nem nevezhető általánosnak. Ennek kapcsán most felbátorodtak a kollégák, egyre több az információnk arról, hogy az elmúlt időszakban verbálisan és tettlegesen is bántalmaztak pedagógusokat.

A média jelentősen felerősíti az egyes eseteket? A mostanihoz hasonló, durva atrocitásokról azért nem nagyon lehetett azelőtt hallani.

Az elmúlt években is volt példa ilyen szituációkra, de manapság ez azért sokkolja annyira az embereket, mert most felvételeket is láthattak arról a helyzetről, amikor a gyerek a védtelen, tehetetlen tanárt fenyegeti, majd bántalmazza. Más olvasni ilyen esetről, és már látni. Utóbbi valóban sokkolóan hat a közvéleményre, nem véletlen, hogy mindenki ezzel foglalkozik, és azt firtatja, mi is a helyzet ma a közoktatásban. A média szerepe rendkívül fontos ebben a kérdésben, és sajnálatosnak tartom, hogy ma elsősorban a tanárok megalázása irányítja a figyelmet a közoktatásra.
Mi erről a problémáról már több éve beszélünk, a PSZ a kollégákkal közösen már évekkel ezelőtt összeállított egy problémalistát, mely a pedagógusok közoktatási intézményekben előforduló gondjait sorolja fel, melyek között több éve szerepel a tanári tekintély csorbulása, a kollégák tanulók általi bántalmazása. Eddig inkább arról hallottunk, hogy a szülő verte meg a pedagógust, de olyan is előfordult, hogy a gyerek támadt a tanárra.

Az említett problémalista mekkora visszhangot váltott ki szakmai körökben? Történtek lépések a tanárok védelmében?

A listát számos helyre eljuttattuk az elmúlt években, az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak, a parlamenti képviselőknek, valamennyi polgármesternek, de érdemi lépés ezen problémák kezelésére nem történt. Talán most, hogy a média felkapta a témát, odafigyelnek a problémáinkra.

Mennyire kiszolgáltatottak az iskolavezetők a tanári kar összetételének kialakításánál, a kollégák felvételénél?

Az intézmények vezetői a jelenlegi pedagógus túlkínálat idején sem mindig vannak abban a helyzetben, hogy az adott iskolába a legalkalmasabb tanerőt tudják felvenni. Egyes intézményekbe igen sok jelentkező igyekszik elhelyezkedni, de azokba az iskolákba, ahol nehéz sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, oda nem biztos, hogy olyan kollégát tud az igazgató felvenni, aki a legalkalmasabb lenne. Egyszerűen nem vállalja a nehézségeket a leendő kolléga.

Általában milyen a pedagógusok felkészültsége a nehezen nevelhető gyerekekkel való foglalkozásra? Ezzel azt is kérdem, hogy a tanárképzés képes-e lépést tartani a társadalmi körülmények megváltozásával.

Nem történt meg a lépésváltás a felsőoktatási intézményekben. A változó társadalmi-gazdasági körülmények nem csak a most pályakezdő pedagógusokat érinti, hanem a közoktatásban évtizedek óta dolgozó kollégákat is. Az érintett iskolák tanítói, tanárai, vezetői számára lehetőség van akár csoportos tovább- és átképzéseken való részvételre, melyeken stressz- és konfliktusmegelőző, -kezelő tréningeken vesznek részt a tantestület tagjai, tehát léteznek ilyen kezdeményezések. A felsőoktatás viszont még csak mostanában kezd ezzel a területtel foglalkozni, de sajnos az egyetemek és főiskolák gyakorló iskoláinak jelentős része úgynevezett elitiskola, ahol a hallgató a most nyilvánosságra került konfliktushelyzetekkel nem találkozik, aminek sokszor az a következménye, hogy bekerülve egy problémás közegbe, bajba kerül, hiszen nincs rá felkészülve.

Mi védi a bajba került tanárokat? Egyesek például az atrocitásokat elkövető diákokat büntetnék súlyosabb szankciókkal.

Mindenki valamilyen gyors megoldást akar a problémák megoldására, többek között a közoktatási törvény szigorításával. Említett törvényben a tanulók és a szülők jogai és kötelezettségei is elég részletesen szerepelnek, méghozzá gyakran egymásnak ellentmondó formában. Aki a kötelezettségeit teljesíti, azt semmilyen szankció nem fenyegeti. De például a tanuló joga részt venni a tanórán, vagyis biztosítani kell a tanuláshoz való jogát, ám ha ez a tanuló az órán renitens, zavarja a társait vagy a tanárt, a tanóráról akkor sem küldhető ki. Ugyanakkor a többi tanuló tanuláshoz való joga sérül. Az ilyen helyzetek rendezésére vonatkozó finomításokra mindenképpen szükség lesz a közoktatási törvény módosításakor. Azt is gondolom persze, hogy ez csupán tüneti kezelés, mert rég rossz, ha kizárólag a törvény erejével próbálunk ebben az ügyben megoldást keresni. Azt kellene igazából kideríteni, hogy mi az oka annak, hogy ma ilyenek a tanulók a közoktatási intézményekben, hogy ennyire nincs presztízsük a tanároknak. Társadalmi összefogásra volna szükség

Mi a véleménye a honlapjukon is olvasható „Veszélyes üzem a katedra” című petícióról, melyet számos értelmiségi aláírt a pedagógusok védelmében?

Manapság divat, hogy értelmiségiek összefognak és aláírásokat gyűjtenek valamilyen ügy érdekében. Az említett petíciót azért tettük fel a honlapunkra, hogy ez az egyik napilapban megjelent felhívás minél több érintetthez eljusson, természetesen mellékeltük Tamás Gáspár Miklós elhatárolódását is, bár igazából nem értjük, miért nem tud azonosulni a megfogalmazott gondolatokkal. Saját közleményünket is kitettünk az oldalunkra, és várjuk a társadalmi szolidaritás további megnyilvánulásait is a bántalmazást szenvedett pedagógusok mellett. Jövő héten eldönti a PSZ, hogy a továbbiakban mit fog lépni.
@@

A témáról megkérdeztük Tarján Andrást, az Újlipótvárosi Kék Iskola igazgatóját is.

Igazgató úr, hosszú pályája során találkozott a mostaniakhoz hasonló, pedagógusokat ért atrocitásokkal?

Hála istennek, csak verbális agressziókkal találkoztam mind diákok, mind szülők részéről, melyeket szerencsére, az esetek nagy részében verbális szinten is lehetett rendezni. Természetesen az utóbbi két évtizedben erősen megváltozott a társadalom szerkezete, illetve az oktatási intézményekkel szembeni elvárások, és a mennyiben a közoktatás és maga az iskola nem alkalmazkodik ehhez az értékei megőrzésével, akkor hasonló tragikus eseteknek leszünk kitéve.

A PSZ megbízott alelnöke azt mondta, hogy már évekkel ezelőtt összeállítottak egy úgynevezett problémalistát a pedagógusok gondjairól, melyet elküldtek valamennyi döntéshozó helyzetben lévő személynek, de nem lett sok foganatja az észrevételeiknek.

Igen, mert maga a társadalom, benne a politika is számos probléma megoldásán vajúdik, amelyeket nem képes megoldani, és mivel az oktatás egy alrendszer, nem várható el tőle, hogy a saját gondjait egyedül oldja meg. Ettől persze a mostani problémák a későbbiekben hatványozódva fognak jelentkezni. Említhetnék külföldi példákat Finnországból vagy a Távol-Keletről, ahol nem csupán gazdaságilag segítették az iskolákat, hanem az egész közoktatás szelleme is átalakult oly módon, ahogy az megfelel a 21. századi kihívásoknak.

Mit tehet maga az iskola? Hogyan készíthetők fel a pedagógusok az ominózus esetek megelőzésére, kivédésére?

Az iskolának három alapvető közössége van: a tanulók, a szülők és az iskolai dolgozók, pedagógusok közössége. Ha ez a három közösség nem ért egyet, nem tud hasonló értékeket vallani, akkor nem képesek az együttműködésre, nem fogja tudni a problémákat kiküszöbölni. Az az iskola, amelyik nem tekinti megfelelő partnernek a felsoroltakat, hanem megpróbál önálló értékhordozóvá válni, nem tud sikereket elérni. Az az iskolavezető, aki nem tekinti partnernek a kollégáit, aki nem figyel arra, hogy a kreativitásukat kiélhessék, azt éri el, hogy a pedagógusai sem tekintik majd a tanulóikat egyéniségnek, és nem fogják megadni nekik azokat a szabadságjogokat, amelyekkel élni tudnak. Ha adódik egy probléma, amit nem beszélnek ki a tanulókkal, a szülőkkel, akkor a probléma elmérgesedik. Az említett józsefvárosi esetben a nyilatkozatok alapján úgy érzem, hogy ott sem a pedagógus, sem a szülő, a diák meg még kevésbé volt partnerként kezelve. Egy olyan vezetői gondot látok ott, ahol a merev hierarchia megtartása mellett nem vettek részt a szabályok kialakításában a már említett közösségek.

Minden szülő partnerré tehető? Ismerünk jó néhány olyat is, aki teljes érdektelenséget mutat gyermeke iskolai előmenetele iránt, vagy éppen maga is agresszíven viselkedik a pedagógusokkal.

Hosszú pályám során, ha agresszív szülői fellépéssel találkoztam, minden esetben meghallgattam az illetőt. Bármilyen durván kezdte, ha 10-15 percig hagytam, hogy elmondja a véleményét, akkor már volt olyan kapaszkodóm, aminek a mentén tudtunk beszélgetni.

Ehhez megfelelő habitus szükséges, ami viszont nincs meg minden vezetőben és tanárban. Hogyan tud ennek meglétéről tájékozódni az igazgató, amikor állást akar betöltetni? Olykor arra kényszerülhet, hogy olyan tanerőt is fölvegyen, akit a képességei nem abba az iskolába predesztinálnak...

Ez ma már szerencsére és sajnos nem így van, hiszen nagyon sok az állástalan pedagógus, vagyis ma egy iskolavezetőnek módjában áll válogatni a jelentkezők között.

Mondjuk egy olyan iskolába, mint a most reflektorfénybe került józsefvárosi, nem jelentkezik annyi kiváló pedagógus…

Manapság mindenhová jelentkeznek, annyian kerültek el a pályáról, sok elhelyezkedni nem tudó pedagógust ismerek magam is.

Egyébként ha már kialakul egy durva szituáció a tanár és a diák között, milyen eszközei vannak a pedagógusnak, hogy békésen rendezze a konfliktust?

A leghatékonyabb eszköz a tanár egyénisége. Tényleg nem akarom a VIII. kerületi kollégát bántani, de a road show-jából, melynek során a tévékben és rádiókban elmondta a maga bánatát, azt szűrtem le, hogy nem igazán olyan pedagógus egyéniség, aki tudja kezelni ezeket a helyzeteket, különben nem sodródott volna bele a mostani szituációba. Sajnos a tanárképző intézmények egyáltalán nem készítik fel a pedagógusokat az ilyen helyzetekre, ezért rendkívül fontosnak tartom az első pályán töltött éveket, ahol az adott intézmény hangulatát, légkörét, demokratizmusát, a szabályait alaposan megismerhetik a kezdő tanárok. Normális körülmények között a józsefvárosi vagy a kaposvári helyzetnek meg sem szabadott volna történnie.