Bűnügy
26 millió forint kenőpénzt kapott
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság T. Imre 54 éves budapesti felszámoló ellen, aki 2005-ben és 2006-ban egy Győr megyei gazdasági társaság felszámolása s
A Győr Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a felszámoló az érintett gazdasági társaság egyik üzletfelének félmillió forintos kenőpénz fejében elengedte tartozása egy részét.
Kocsis Tünde alezredes közlése szerint a gyanúsítottat a győri bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A rendőrség feltételezhetőnek tartja, hogy a gyanúsított korábbi vagy jelenleg folyamatban lévő felszámolási eljárások során is hozzájuthatott kenőpénzhez ügyfeleitől.
A büntető törvénykönyv alapján nem büntethető vesztegetés miatt az a személy, aki cselekményét feltárja, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna. Ezért azok a bejelentők is büntetlenséget élveznek, akik T. Imrének esetleg kenőpénzt adtak – hangsúlyozta az alezredes.
A rendőrség várja azok jelentkezését, akik az ügyel kapcsolatos információkkal tudnak szolgálni. Bejelentések tehetők a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság postacímén: 9002 Győr, Pf. 302., vagy a 96/520-016-os telefonon hivatali időben.
Forrás: MTI