Kultúra
Szentendrei Tavaszi Napok
Gazdag kínálattal, pénteken kezdődik a Szentendrei Tavaszi Napok 2 héten át tartó kulturális, zenei, képzőművészeti, színházi eseménysorozata ahol 15 féle program közül választhatnak a vendégek - közölte a Szentendrei Közművelődési, Kulturális és Városmar
Sásti Krisztina elmondta, hogy a rendezvények sora pénteken a városháza dísztermében a Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanárainak ünnepi hangversenyével veszi kezdetét, itt egyebek mellett magyar népdalokat adnak elő. A MűvészetMalomban pedig Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Biennáléja nyílik, amelyen 200 pályakezdő alkotó festményei, grafikái, fotói, videói láthatók a legkülönfélébb stílusokban.
Hozzátette: nagy az érdeklődés Eperjes Károly vasárnapi önálló estje iránt, ahol a neves színész a XX. század istenkereső költőinek – Ady, Babits, József Attila, Pilinszky – verseit adja elő Négyessy Katalin gordonkakíséretével.
A Református templomban Virágvasárnapi hangverseny lesz a Szentendrei Kamarazenekar és a Musica Beáta kórus bemutatkozásával: Vivaldi: H-moll szimfóniája csendül fel.
A gyerekeknek március 22-én tojásfestéssel tarkított Húsvéti játszóházat rendeznek be a Püspökmajori Klubkönyvtárban. A művelődési házban 25-én a Ghymes együttes koncertezik.
A rendezvények zárásaként a művelődési házban március 29-én Tavaszköszöntő Néptáncgála szórakoztatja a közönséget, e program keretében lép fel a csángó népzenét játszó Zurgó Együttes.
A tavaszi napokra 10 ezernél is több vendéggel számolnak a szervezők – mondta Sásti Krisztina.
Forrás: MTI