2024. április 20. - Tivadar

Bemérnék a segélyhívásokat

Az MSZP azt szeretné, ha a jövő évtől akár 50 méteres pontossággal is meghatározható lenne a mobiltelefonról indított segélyhívás kezdeményezésének helye - jelentette be Márfai Péter, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának alelnöke péntek
2008. március 7. péntek 14:48 - Hírextra

A szocialista politikus ismertetése szerint jelenleg is meg tudják határozni a mobiltelefon-hívások helyzetét, azonban nem elég pontosan, így fél métert, de akár több kilométert is tévedhet a rendszer.

Példaként említette, hogy a múlt héten az Alföldön egy tanyához riasztották a tűzoltókat, de mivel nem adták meg pontosan a címet, mire megtalálták az épületet, az leégett. Ez nem fordulhatna elő a jövőben, hiszen a mobiltelefonról indított hívás helye pontosan meghatározható lenne.

Márfai Péter ismertetése szerint Magyarországon eddig erről szabály még nem született, de a következő évtől már megteremthető lenne a szükséges törvényi háttér.

Az MTI kérdésére közölte, hogy mintegy kétmilliárd forintba kerülne a mobiltelefon-szolgáltatóknak az ehhez szükséges technikai fejlesztés. Márfai Péter elképzelhetőnek tartotta, hogy ezt a költségvetésből biztosítanák.

Mint hozzátette: a mobiltelefonok előfizetőinek ez a szolgáltatás nem jelentene plusz költséget.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását