Belföld
A Szeretem Kaposvárt Mozgalom válasza
Civil szervezetként sosem tévedtünk pártpolitikai mezőre, de jogunknak és kötelességünknek tartjuk, hogy megszólaljunk minden olyan ügyben, amely érinti Kaposvár polgárait - reagált az MSZP kaposvári elnökének a város polgármesterével és a civil szervezet
Mint arról a távirati iroda beszámolt, Zsoldos Róbert, az MSZP kaposvári elnöke kedden tartott sajtótájékoztatón azt kifogásolta, hogy a hét végén egy civil szervezet, a Szeretem Kaposvárt emblémájával és Kaposvár címerével ellátott polgármesteri levelet juttattak el a kaposváriaknak, amelyben a város polgármestere "nyíltan a Fidesz népszavazási kampányát támogatja".
Jágerné Katona Zsuzsanna "az MSZP kaposvári szervezete által indított támadásra" adott válaszában kifejti: a népszavazást a legfontosabb állampolgári jognak tekintik, ezért szólaltak meg, kérve a kaposváriakat, vegyenek részt a vasárnapi népszavazáson.
"Az igenek melletti állásfoglalás számunkra nem pártpolitikai kérdés, hanem figyelem azokra a polgártársainkra, akik – sajnos egyre többen – bizony háromszáz, hatszáz vagy a tandíj esetében akár százezer forintot képtelenek kifizetni, akiknek még a napi megélhetés is súlyos gondot jelent" – áll a civil szervezet közleményében, amelyben egyúttal Kaposvár két szocialista országgyűlési képviselőjét, Lamperth Mónikát és Kolber Istvánt meghívják, hogy "a várost hosszú távon érintő kérdésekben" szót válthassanak egymással.
Forrás: MTI