Bűnügy

Kamerával kukkolta a szomszédot

Kamerákkal figyeltette szomszédja telkét a gyanú szerint az a férfi, aki ellen magántitok jogosulatlan megszerzése miatt indított eljárást a rendőrség a közelmúltban Pécsett - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.

A férfit a vele haragban álló szomszéd jelentette fel arra hivatkozva, hogy a házára szerelt kamerák közül több az ő telkét figyeli, ehhez pedig nem járult hozzá – mondta el Zsobrák Péter.

Hozzátette: a gyanúsított azzal védekezett, hogy ő, illetve háza rongálások sorozatának áldozata volt az elmúlt időszakban, a kamerákkal csak az ilyen cselekményeket akarta megelőzni.

A sajtóreferens beszámolt arról, hogy a rendőrség informatikus szakértők bevonásával vizsgálja a kamerák által készített felvételeket. Ha a férfi bűnössége beigazolódik, akár öt év szabadságvesztéssel is sújtható "technikai eszköz alkalmazásával elkövetett, magántitok jogosulatlan megszerzése bűntett" elkövetése miatt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.