2024. július 20. - Illés

Élhetőbb lesz a város

Beregszász földrajzi fekvése, termálvizei, magyar vonatkozású műemlékei és a határ közelsége miatt is igen népszerű a magyarországi turisták körében, jóllehet köztereinek rendezettsége jóval elmarad a határ túloldalán megszokottól - írja keddi számában az
2008. március 4. kedd 13:54 - Hírextra
Épp a magyar határ közelsége ró fokozott terheket a város vezetőire, akik nem nézhetik ölbe tett kézzel, hogy a határ túloldalán látható tükörsima járdákkal és tiszta, virágos sétányokkal szemben az ukrán oldalon gödrös aszfalttal és szemetes utcákkal találkoznak az ide látogatók - emlékeztet a cikk.
Az idegenforgalom fejlődése kapcsán Kincs Gábor, Beregszász alpolgármestere a lapnak elmondta: nem készült felmérés arról, hány magyar turista kereste fel a múlt évben a várost, de szerinte mindennél beszédesebb az a tény, hogy hétvégeken a termálvizes sportuszodánál rendszeresen tíz-tizenöt, a két templomnál is legalább három-négy magyarországi rendszámú autóbusz parkol.
A városfejlesztési tervekről szólva Kincs kiemelte, hogy idén is folytatódik a járdafelújítási program, ezen kívül korszerűsítik az ivóvíz- és szennyvízhálózatot. A járdákat elsősorban a nagyforgalmú helyeken, a temető, a piac és a műemlékek környékén fogják elsősorban felújítani.

Az alpolgármester örvendetesnek mondta, hogy jelentős előrelépés történt az évek óta rendezetlen szemételszállítás megoldása terén, miután a város közel felét már sikerült ellátni korszerű szeméttároló edényekkel, s a hiányzó kukákat még ebben az évben beszerzik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását