Külföld

Magasabb nyugdíj a pöfékelőknek

A megrögzött dohányosok számára magasabb juttatást helyez kilátásba a Paerel Leven holland önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár, tekintettel arra, hogy várható élettartamuk rövidebb. Az akár 16 százalékos prémiumban azok részesülhetnek, akik legalább 20 eze

A Paerel Leven szerint ez azt jelenti, hogy az illető legkevesebb öt éve legalább napi tíz szál cigarettát vagy hat szivart, illetve ugyanannyi, pipára való dohányt füstöl el. Igazolnia kell továbbá: legalább egyszer próbálkozott már azzal, hogy felhagyjon káros szenvedélyével, de hiába. A jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatának tartalmát megfelelő vizeletvizsgálati eredménnyel kell igazolni.

A Hollandiában egyelőre egyedülálló kezdeményezés ötletét egy – a dohányosok védelmére létrehozott – alapítvány vetette fel, egy hasonló, Nagy-Britanniában már bevált kísérlet alapján.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.