Bűnügy

Elkezdődött az elbocsátott színigazgató pere

Érdemben is kezdetét vette Korcsmáros György, a fegyelmivel elbocsátott győri színigazgató munkaügyi pere pénteken a Győri Munkaügyi Bíróságon.

A perben ugyan már korábban is volt tárgyalás, de azt elnapolták, mert a feleknek eljárásjogi vitáik voltak – mondta el az MTI-nek Korcsmáros György, aki hozzátette: miután a viták lezárultak, jogi képviselője, Bárándy György ügyvédi segítségével beperelte a Győri Nemzeti Színházat, a győri önkormányzatot és a győri közgyűlést is.

A per lényege, hogy Korcsmáros György szerint őt jogtalanul bocsátották el fegyelmivel, s így kéri ennek a határozatnak a semmissé tételét, s a jogaiba való visszahelyezését.

A munkaügyi perben egyelőre az iratismertetésnél tartanak, s a következő tárgyalás április 30-án lesz majd.

Korcsmáros György a távirati irodának azt is elmondta, hogy a munkaügyi peren kívül, de azzal összefüggésben ellene is folyik egy rágalmazási per, amelyet egy győri hetilapban közölt interjúja miatt kezdeményeztek. A rágalmazási perben az interjúban szereplő egyik állítását kifogásolják, mely szerint az egyik önkormányzati képviselő édesanyjának, aki egyébként kézbesítőként dolgozik a Győri Színházban, a fia utasítására külön irodát kellett kialakítani.

A képviselő azt sérelmezi, hogy az interjúban Korcsmáros azt mondja, hogy erre ő utasította az ügyvezető igazgatót, pedig ő – saját állítása szerint – csak "kérte" ezt.

Korcsmáros György közölte, abban az ügyben is volt már egy úgynevezett egyeztető tárgyalás, ahol ő nem vonta vissza állításait, mivel azok tényeken alapulnak, így az az ügy is perré alakult.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.