Belföld
Átadták az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti központját
Antonio Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetője és Göncz Kinga külügyminiszter pénteken átadta az UNHCR új budapesti globális szolgáltató-központját.
A világszervezet tisztségviselője az eseményen arról beszélt: az ország jó adottságai és a kormány különlegesen pozitív hozzáállása miatt olyan – például beszerzési, logisztikai és menedzsment – feladatokat is Budapestre csoportosítottak, amelyeket eddig jellemzően Genfből irányítottak.
Antonio Guterres megjegyezte: a magyar főváros 20 versenytársát megelőzve nyerte a lehetőséget, hogy itt nyissa meg kapuit az új létesítmény.
"Ez az első fázis" – mondta a főbiztos arra utalva, hogy a jövőben egyre több funkciót vesz majd át a budapesti központ. Hozzáfűzte: a mintegy 160 alkalmazott 95 százaléka diplomás.
Göncz Kinga rövid beszédében arra emlékeztetett: mindig is különleges volt a menekültügyi főbiztosság és Magyarország kapcsolata, hiszen a szervezet egyik első nagy feladata az 1956-os forradalom menekültjeinek ellátása volt, amit "nagyon nagy odafigyeléssel, gondoskodással és szeretettel" látott el a szervezet.
Mint mondta, minden bizonnyal szerepet játszott a döntésben a hazai munkaerő képzett volta és Budapest fekvése, valamint az, hogy innen könnyen elérhetőek a világ fontosabb városai.
Forrás: MTI