Bűnügy

Kislány késsel a kezében

Súlyosan megsérült az a hódmezővásárhelyi férfi, akit előzetes szóváltást követően egy tizennégy éves lány szúrt meg egy késsel - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.

Az eddigi adatok szerint egy hódmezővásárhelyi lakásban előzetes szóváltást követően egy tizennégy éves lány késsel megszúrt egy 33 éves férfit még csütörtökön este – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfi az elsődleges adatok szerint súlyosan sérült, a mentők a szegedi traumatológiai klinikára szállították – tette hozzá.

A fiatal lány kihallgatása során beismerő vallomást tett, mint mondta tettét szerelemféltés motiválta.
A lány ellen – szabadlábon hagyása mellett – súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – tudatta a szóvivő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.