Belföld

A Margit kórházat nem tudják átadni

A fővárosi önkormányzat nem tudja átadni a III. kerületnek a Margit kórházat, mivel az januártól már nem önálló intézmény, hanem a János kórházba integrálódott - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.

Nyáry Krisztián elmondta: a Főpolgármesteri Kabinet kedden tárgyalt a III. kerületi önkormányzat azon kéréséről, hogy húsz évre átvennék a fővárostól a Margit kórház fenntartói és vagyonkezelői jogát. A kérdésben jövő héten hoz végleges döntést a Fővárosi Közgyűlés. Ennek kapcsán szó lehet arról is, hogy a főváros és a kerület tárgyal majd a kórház közös finanszírozásáról.

Nem foglalt állást a kabinet arról, hogy mi legyen a Schöpf-Merei Kórház céljára szolgáló ingatlan hasznosítására kiírt pályázat sorsa. Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint az ingatlanra nem pályázott a kórház igazgatójához köthető menedzsment. Egy érvényes pályázatot nyújtottak be az ingatlanra, egy másik pedig formailag hibás volt. Nem csatoltak ugyanis hozzá semmilyen mellékletet – jegyezte meg az igazgató. Nyáry Krisztián elmondta, hogy a bíráló bizottság megállapította, hogy az ajánlat nem kínál egyértelműen optimális megoldást. A kórháznak egyébként tavaly megszűnt az egészségbiztosítási (OEP) finanszírozása.

A kabinet felkérte az önkormányzat egészségügyi, valamint a gazdasági bizottságát: a jövő heti közgyűlésig foglaljanak állást arról, hogy érvénytelennek nyilvánítsák-e a kórház 100 százalékos üzletrészének eladására kiírt pályázatot, vagy kössenek szerződést az egyetlen ajánlat benyújtójával.

A városvezetés elé került előterjesztés egyebek közt tartalmazza azt is, hogy a kórház teljes végelszámolására idén 180 millió forint elkülönítésére volna szükség az önkormányzat költségvetésében.

A városvezetés tárgyalt az újpesti Károlyi kórházzal kapcsolatban arról, hogy az intézmény 68 millió forintot kért az OEP-től működési költségelőlegként. Ehhez szüksége lenne 12 millió forint kamatmentes visszatérítendő önrészre is, ezt az önkormányzattól kéri a kórház. Az intézmény 60 napon túli tartozásának alakulása miatt önkormányzati biztos kinevezésére van szükség a kórházban – jegyezte meg Nyáry Krisztián. Hozzáette, hogy a kórház a hasonló mértékű tavalyi adósságát már visszafizette az önkormányzatnak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.