Bűnügy
Felfüggesztettet kapott két rendőr
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Bíróság hétfőn két rendőrt, mert bizonyítottnak látta, hogy a rendőrök még 2006 őszén egy Erzsébet körúti kapualjban bántalmaztak egy férfit. Az ítélet nem
A Budapesti Nyomozó Ügyészség három rendőr ellen emelt vádat, mert álláspontja szerint a három rendőr még 2006. szeptember 20-án egy VI. kerületi ház kapualjában bántalmazott egy férfit. A bíróság szerint azonban a harmadrendű vádlott nem vett részt az elfogásban, így felmentette az ellene emelt vád alól.
Az első- és másodrendű vádlottakat – mindketten törzsőrmesterek – azonban hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és könnyű testi sértés miatt egy-egy év börtönbüntetésre ítélték, amit két év próbaidőre felfüggesztettek. A bíróság előzetesen mentesítette a rendőröket a hátrányos jogkövetkezmények alól. Emellett a bíróság eggyel visszavetette őket a rendfokozatukban.
Forrás: MTI