Kultúra
Alföldi kirúgja a Nemzeti felét
Feszült a légkör a Nemzeti Színházban: Alföldi Róbert, az új főigazgató múlt héten húsz művésszel egyeztetett a negyvenhat tagú társulatból, és többekkel közölte, hogy nem számít rájuk - írta a hétfői Bors. Noha Alföldi Róbert csak július 1-jén veszi át
A lap úgy tudja, az új direktor tizenhét embertől válik meg. Az egyeztetésen részt vevő színészek egyike, Trokán Péter megerősítette a távozásáról szóló értesülést.
"A hír igaz, jövőre már nem vagyok a társulat tagja" – nyilatkozta a lapnak.
A cikk szerint a népszerű színész tovább viszi szerepét a III. Richárd és a 12 dühös ember című darabban. Hozzá hasonlóan lesznek olyanok, akik megtarthatják jelenlegi szerepeiket, de új darabokban már nem számítanak rájuk, néhány színésztől pedig – akiknek idén lejár a szerződésük – végleg elbúcsúzik az új vezetés – olvasható a hétfői Borsban.
Forrás: MTI