Bűnügy
Eljárást vadorzók ellen
Három vadorzó ellen indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PRMFK) felderítő osztálya - közölte a a rendőrség pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint még csütörtökön fogták el a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Szolgálatának közreműködésével H. Róbert, 36 éves letkési lakost, valamint két társát, egy 61 éves és egy 37 éves szintén letkési lakost.
H. Róbert és társai Letkés község külterületén engedély nélküli lőfegyverrel, valamint tiltott vadászati eszközzel vadásztak, majd az így megszerzett vadhúst értékesítették – áll a közleményben.
A házkutatások során a rendőrök lefoglaltak egy 22-es kaliberű puskát a hozzá tartozó lőszerekkel, egy nyílpuskát, mintegy 20 kilogramm vadhúst, egy szarvas trófeát, valamint különböző vadászati kiegészítő eszközöket.
H. Róbert és társai ellen visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást – olvasható a PRMFK közleményében.
Forrás: MTI