2022. január 19. - Sára, Márió

Világsztárok vakmerő dublőre

Balogh Menyhért egy különleges szakma, a kaszkadőrség elhivatott művelője és szakértője. Fizikuma és képzettsége szinte bármilyen dublőri feladatra alkalmassá teszi, s adottságaihoz alapos színház, film és cirkuszművészeti tájékozottság is járul. Hollywoo
2008. február 13. szerda 09:45 - Hírextra

Balogh Menyhért dolgozott Sylvester Stallone filmjeiben is, a magyar közönség pedig éppen ezekben a napokban láthat olyan produkciókat a Született Lúzer című sorozatban, amelyek megrendezéséhez az ő szakértelmét igényelték az HBO filmesei. Ebből is sejthető, mennyit számít egy kaszkadőr megítélése szempontjából, hogy milyen híres színészek mellé hívják meg.

- Személy szerint soha nem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy kit dublírozok. A szakemberek szemében persze feltehetően számít, de véleményem szerint nem ez az elsődleges szempont, hanem a saját tehetségem. Alkatomnál fogva szerencsés vagyok, nagyon sok sztár bőrébe bújhattam, helyettük vállalva a veszélyes jeleneteket - mondja erről a szakmában csak Menyusnak titulált kaszkadőr.

- Létezik egy kaszkadőr adatbank, ahol a rendezők válogatnak, kit hívjanak meg egy filmbe?
- Még csak most dolgozunk ezen. Egyelőre leginkább ismerősök révén lehet érvényesülni, s nagyon meg kell küzdeni minden szerepért. Komolyabb filmeknél - legutóbb a Walkür című produkció esetében - válogatások vannak. Azért kerültem be, mert karakterben hasonlítottam az adott színészhez.

- Nem fél játszani az életével?

- Túlzásnak tartom, hogy az életemmel játszanék. Úgy vagyunk ezzel, mint az artisták. Igyekszünk úgy kidolgozni az adott jelenetet, hogy rutinszerűvé váljon. Mielőtt belemegyünk bármilyen szituációba - például egy magasról esésbe - sokszor lepörgetjük magunkban a mozdulatokat. A lovas jelenetek eléggé kiszámíthatatlanok, hiszen ott egy élőlénnyel kell együtt működni. Mégis éppen a lovas kaszkadőr jelenetek a kedvenceim, talán pont a nehzéségük okán.

- Hogyan határozta el, hogy éppen kaszkadőr lesz?

- Válogatott kajakozó voltam az ifik között, utána autó-motorsporttal foglalkoztam, tehát az alapok megvoltak. Lényegében az első nagy munkám is motorhoz kapcsolódik, a Kojak Budapesten című filmben. Abban az időben nagy szám volt motorral ugratni. Aztán megpróbálkoztam más mutatványokkal is, s igyekeztem mindent megtanulni, amit egy jó kaszkadőrnek tudnia kell.

- Így vált sztárrá...

- Nagyon sokan vannak e szakmában, de akik igazán a csúcsra értek, azokban van valami plusz. Csak úgy, mint a színészek esetében. Sok jó színész létezik, de nem mondhatjuk, hogy mindegyik sztár. Létezik egy megmagyarázhatatlan plusz, én sem tudom megfogalmazni, mi az. Elszántság, megfelelő fizikum, magabiztosság - ezek elengedhetetlen dolgok.

- És a vakmerőség?

- A fiatalokban megvan. Ezért fordulnak elő náluk gyakrabban sérülések.

- Hol lehet ezt a szakmát tanulni?

- Volt Pesten egy Szamuráj nevű kaszkadőr csoport, Horváth Antal vezetésével. Náluk kezdtem. Utána kerültem Pintér Tamáshoz, az akkori Film- és Színházművészeti Főiskolára. A mi időnkben vizsgázni kellett az Artistaképzőben, csak aztán kaptunk előadóművészi engedélyt. Ma szabadabb lett ez a terület. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy felhígult, sőt a nagy filmekbe csak azok kerülnek, akik fel tudnak valamit mutatni. De könnyebb bekerülni a szakmába - véli Balogh Menyhért.

- Hány éves korig lehet csinálni ezt a munkát?

- Úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy ma már az igazán kemény dolgokat átadom a fiataloknak. Számszerű választ erre nem lehet adni, a korhatár személyfüggő. én bizony már érzem az időt, s azt is tapaasztalom, hogy egyre gyakrabban kérdezik a koromat. Igyekszem egyre többet a kamera mögött dolgozni, koordinátorként, szakértőként. Az ember azokkal dolgozik szívesen, akiket ismer, ezért szeretek azokkal foglalkozni, akiket én neveltem. Vannak tehetségek, ilyen például Kéri Krisztián. Első filmjét még velem készítette, most pedig kinn él Amerikában, elismert kaszkadőrnek számít.

- A külföld gyakran szóba került beszélgetésünk során. Ennyire vonzók, vagy ennyire tehetségesek a magyar kaszkadőrök?

- Ki tudna rá válaszolni? Amikor hazánkban van egy külföldi kaszkadőr csoport, akkor a magyarok olyanok, mint amikor mi megyünk ki például Marokkóba. Belföldön a külföldi előnyt érez. Ő érkezik a forgatócsoporttal, ő dolgozik kevesebbet, de ő aratja a babért. Tehetségben nem tennék különbséget egyes nemzetek fiai között.

- Ma, amikor egyre több trükköt alkalmaznak a filmekben, nem csökken a kaszkadőrök jelentősége?
- Sokszor elgondolkozom ezen, különösen mióta a Mátrix című filmet láttam. Ám a technika önmagában kevés, a kaszkadőrök iránti igény csökkenését nem tapasztalom. Hozzáteszem, hogy olyan veszélyes jelenetek nincsenek már, mint pályám kezdetén. A rendezők ezeket igyekeznek kiszűrni, illetve trükkökkel megoldani.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását