Tízmillió áldozat?

Napjaink leggyakoribb fertőző betegségének, az influenzának három típusa, azon belül számos altípusa és mutációja létezik. Az A típusú vírus az emberen kívül a madarakra és az emlősökre is veszélyes; a B és a C változat leginkább csak embereket betegít meg. Időszakos járványok során terjed, időnként pandémia, azaz világjárvány formájában – egy ilyen világméretű megbetegedés eredményeképp több tízmillió ember is meghalhat. Pandémia leggyakrabban akkor alakul ki, ha a vírus mutálódik: egyik állatfajról a másikra, vagy állatról emberre terjed. Mióta megjelentek az első madárinfluenza okozta emberi megbetegedések, a tudósok újabb világjárványtól tartanak. Hasonló folyamat vezetett az 1910-es évek spanyolnáthajárványához is, amely mintegy ötven millió halálos áldozatot szedett. A spanyolnátha ugyanúgy madarakról terjedt át az emberekre, mint a madárinfluenza, és az így végbement mutáció során egy teljesen új vírus keletkezett, melyet az orvostudomány még nem ismert; ezért az emberek teljesen védtelenek voltak ellene.

Jelenleg hasonló folyamat zajlik. Mióta 1997-ben kiderült, hogy az emberekre is veszélyes, előtérbe került a madárinfluenza. A madarakat szintén megbetegítheti az influenza több vírustörzse, a rájuk veszélyes típusok közül a H5 törzs N1 típusától kell az embernek leginkább félnie. Jelenlegi formájában a madárinfluenza csak az állattal való közvetlen érintkezés során terjed; azonban, ha beigazolódik az, amitől a tudósok tartanak, azaz a vírus összekeveredik az emberi influenzával, halálos, cseppfertőzéssel terjedő vírusmutáció keletkezhet. Mivel így egy teljesen új vírus jön létre, nem lehet tudni, pontosan mit fog okozni – előfordulhat, hogy nem csak légúti megbetegedéseket, hanem szinte bármilyen más szervi bajt is -, nehéz lesz felismerni, a megelőzéséről nem is beszélve.

Mint említettük, az influenza a madarakon és az embereken kívül különböző emlősállatokat is megfertőzhet, például lovakat vagy sertéseket. Az embert megbetegítő lóra jellemző influenzatörzsek jelenlétére régebben több példa volt; mára a ló és az ember viszonya megváltozott. A huszadik század elejéig a lóháton, illetve lovas kocsival való közlekedés általánosnak számított, érthető tehát, hogy az ember gyakrabban és közelibb kapcsolatba került e négylábúval, mint ma. Napjainkban a madarak, leginkább a háziszárnyasok vették át a ló szerepét, már ami a fizikai közelséget illeti; az állat mint társ felfogást pedig kiszorította az állat mint táplálék aspektus. Természetesen, a legtöbb társadalomban a kutya-macska még mindig inkább barát, mint étek, állatot pedig már az ősember is evett; azonban tény, hogy a tömegtermelés elterjedtével a haszonállatok tartása lényegesen megváltozott. Hol vannak már a falusi nénik-bácsik pár csirkével a baromfiudvarban, akik szinte családtagok voltak a számukra, tudták, melyiknek milyen színű a tolla vagy hány tojást tojt hétfőn. Persze, találhatunk hasonlót, ha leutazunk vidékre, de az így nevelt szárnyasok száma mára eltörpül a baromfitelepeken tartott csirkék mellett.
@@
Számos rémhír kering az ezen nagyüzemi állattenyészetekben tapasztalható körülményekről. Mivel a cél a minél több tojás és hús termelése minél olcsóbban, gyorsabban és minél kisebb helyen, az itt élő – élet ez egyáltalán?- madarakat gyakran olyan kis ketrecekben tartják, amelyekben még megfordulni sem tudnak; genetikailag módosítják és hormonokkal tömik őket, hogy hízzanak és több tojást tojjanak; szállítás és vágás előtt pedig stresszcsökkentőket adnak be nekik. Mesterséges tápokkal etetik az állatokat, és antibiotikumokkal kezelik őket, hogy „egészségesek” legyenek. Még ha testileg azok is tudnának lenni ilyen körülmények között, no de más szempontból… Egyszóval, a mozgás hiánya, a műkaja, a rengeteg vegyi anyag bevitele legyengíti az állatok szervezetét, és fogékonnyá válnak a különböző vírusos megbetegedésekre, így az influenzára is. Mivel az intim szférájuk körülbelül egy centi (sem), ha az egyik állat elkapja a betegséget, könnyedén átadja azt egy másiknak. Valamint a telepre betérve szinte nem is különálló csirkék, hanem egy „csirkeszőnyeg” látványa tárul elénk, így pedig nehéz észrevenni, ha a több ezer állat közül egy megbetegszik; a vírus pedig könnyen átsétál a baromfikkal kapcsolatba kerülő dolgozók szervezetébe.

A tömegtermelés és a mesterséges anyagok túlzott használata a mi szervezetünket is legyengíti. A fogyasztási cikkek előállítása már-már a régi vicchez hasonlít: „Cégünk jól, olcsón és gyorsan dolgozik. A kedves ügyfél ezek közül egyet választhat.” A jó dolgok mindig is befektetést igényeltek: időét, pénzét és energiáét; azonban manapság a legtöbb embernek már egyik sincs, így maradnak az olcsó, gyors és rossz áruk. Ha pedig valami meglepő módon tényleg jó és hasznos, akkor abból annyit használunk, hogy az eredmény szintén rossz. Ennek így elsőre nem sok értelme van, de ha belegondolunk, hogy a mai tévéreklámok tanúsága szerint például a tisztítószerek elpusztítják az összes baktériumot a konyhában, a vécében, a szánkban, a padlón és mindenhol; a gyerek akár a földről is ehet. Igen ám, de ha ezt a tendenciát sokáig folytatjuk, hamar eljuthatunk odáig, hogy egy egyszerű náthába belehalunk. A túlzott fertőtlenítés, antibiotikum-szedés, napi ötszöri takarítás eredményeképp minden kórokozót kiirtunk a környezetünkből, így ha azzal később találkozunk, sokkal veszélyesebb lesz a számunkra, mintha természetesebb kapcsolatban nőttünk volna fel vele. A fejlett társadalmak technikai újításokban egyre erősebbek, az emberek szervezete pedig egyre gyengébb. Így nem csoda, ha százévente egy mutálódó vírus könnyedén kiirt pár tízmillió embert.

Hiszen a természet még mindig a régi: az erősebb túlél, a gyengébb pedig elpusztul. S ha valóban jön majd a mutáns influenza, az életben maradtak létrehozhatnak egy fokkal erősebb emberi nemet. Persze, az sem fog sokáig tartani, hiszen a domestosok és a csirketelepek újra megteszik majd a hatásukat. Aztán száz év múlva majd mutálódik megint valami új veszedelem. Így van ez: néha besokall a természet, és ránk küld egy kis árvizet, hőséget, hurrikánt vagy járványt – majd megy minden tovább.