A múlt kivégzése – Szerbia választott

A tegnap és a holnap között félúton – a választás súlya

A szerb választások kiemelt jelentősége abban mutatkozott meg, hogy két, az ország további politikai irányvonaláról markánsan eltérő elképzeléssel bíró jelölt csapott össze. Boris Tadic, a kormánykoalíció egyik szárnyát alkotó Demokrata Párt jelöltje és Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt első embere ugyanis mind az EU-s csatlakozás, mind Koszovó kérdésében élesen különböző nézeteket vallanak. Nikolic a Milosevicsi-éra nacionalista politikáját képviseli, Koszovó függetlenedése ellen lobbizik, és e téren komoly orosz támogatással bír.

Tadic nem volt könnyű helyzetben, ugyanis bár az uniós integrációt tűzte zászlajára, nem mondhatott le Koszovóról sem. Legalábbis a tartomány megőrzését követelő szerb közhangulat miatt egyértelmű öngól lett volna nyilvánosan lemondani a területről. Annak ellenére igaz ez, hogy még a szerb radikálisok is tisztában vannak vele, hogy Koszovó nem tartható meg. Washington után számos európai ország nyilvánította ki, hogy kész elismerni a tartomány szuverenitását, és a Koha Ditore című pristinai lap információ szerint Brüsszel is rábólint a két-három héten belül valószínű függetlenségi nyilatkozatra.

A választások másik súlypontja az unió és Koszovó dilemmája mellett a kisebbségek kérdése volt. Radikális győzelem esetén sokan a Balkán-háborúk nacionalista nemzetiségi politikájának visszatérését emlegették, aminek veszélyességét növelte, hogy a tartomány önállósodása esetén újabb menekültáradat szakadhat a Vajdaságba. Az első fordulón jól szereplő, majdnem százezer szavazatot gyűjtő Magyar Koalíció (MK), Pásztor Istvánnal az élen épp ezért a Demokrata Pártot támogatta, és erre buzdította híveit is.

Tadic hibás taktikával fokozta az izgalmakat

Pásztor nem feltétel nélkül tette felajánlását, ugyanis az MK programjának kormányzati szintre emelését kérte cserébe. Alkupozícióját a maga mögött tudott jó választási eredményre alapozta, hiszen mindenki tisztában volt azzal, hogy a Nikolic-Tadic-párharc néhány ezer szavazaton is múlhat. Ennek ellenére Tadic nem tárgyalt érdemben a magyarokkal, aminek oka lehet a sértődöttség is, hiszen a vajdasági magyarok kétharmada nem rá, hanem Pásztor Istvánra adta voksát. Tadic várható közömbösségére a helyi magyar médiumok is rámutattak, Dudás Károly, a Hét Napban keményen bírálta magatartását:

„A magukat demokratikusnak nevező szerb pártok – köztük a Demokrata Párt magas rangú tisztségviselői is – ugyanis az elmúlt időszakban annyiszor becsaptak bennünket, hogy szilárd garanciákra van szükségünk, olyan egyenes és nyílt (és nyilvános!) beszédre, amilyen Európában szövetségesek között szokás. Azzal kapcsolatban például, hogy a demokratikus elnökjelölt hajlandó-e támogatni a decentralizációval, a körzethatárok módosításával, a részarányos foglalkoztatással, Vajdaság autonómiájával és a magyar autonómiával összefüggő elképzeléseinket, a nemzeti tanácsok hatáskörére és pénzelésére meg identitásőrző intézményeink fenntartására irányuló javaslatainkat…”

A választások első fordulója alapján már megjósolható volt a szoros verseny, hiszen Nikolic a voksok 39,6, Tadic pedig 35,5 százalékát kapta, és az enyhe radikális győzelem alaposan felbolygatta a közéletet. Tadic ugyanis hiába bírt erős moszkvai hátszéllel, és hiába helyezte kilátásba az uniós csatlakozást, nem egyeztetett a kisebbségi pártokkal, és Kostunica jelenlegi elnök támogatását sem élvezte. Továbbá a számára kedvezőnek gondolt magas részvételi arány szintén nem jött be: az első körben az arra jogosultak 62 százaléka járult az urnákhoz, mégis Nikolic győzött.
@@
A finálé és visszhangja

Ezek fényében meglepő, és a nyugati diplomáciai körök számára megnyugtató eredmény született vasárnap az óriási, 67,6 százalékos részvétel mellett. Tadic a szavazatok 50,57 százalékát söpörte be, míg Nikolic csupán 47,71 százalékot gyűjtött. A differencia alig százezer voksban mutatkozott meg, ami Nikolic szerint jó alapja lehet később politizálásának. Tadic pedig, miután bejelentette győzelmét, tanácskozásra hívta riválisát, majd megtette azt a gesztust, amit elemzők szerint a voksolások előtt kellett volna: egyezséget kötött a magyar érdekek melletti kiállásról Pásztor Istvánnal.

Az MK elnöke ennek megfelelően pozitívan értékelte az eredményeket, mint mondta: „A legfontosabb, hogy Tadic nyert. Ez megnyugtató. A számokat figyelembe véve pedig láthatjuk, hogy hihetetlen mértékben járult hozzá a magyar közösség ehhez a győzelemhez. Ebből kiindulva mondom, hogy a jövőben még erőteljesebben terjesztjük fel a követeléseinket. Azokat pedig meg kell hallgatniuk, és így az eddig tapasztalt hezitáló hozzáállással fel kell hagyniuk.”

Nemcsak a vajdasági magyarok örültek a Belgrádban fiesztahangulatot előidéző Tadic-győzelemnek, hanem az első külföldi reakciók is pozitívak. Német részről Thomas Steg helyettes kabinetszóvivő hétfőn nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a német kormány örömmel fogadta Tadic elsőségét: „A szerb nép megerősítette, hogy az ország jövőjét Európában képzeli el." Göncz Kinga szintén gratulált a régi-új elnöknek, és hangsúlyozta, hogy Szerbia ezek szerint tovább erősítette uniós szándékait.

Hogyan tovább? Kérdések és kételyek

A választási eredmények részletes vizsgálata ugyanakkor nemcsak derűre ad okot az Európa-pártiaknak: ugyan a Vajdaságban Tadic nyert, ám Közép-Szerbiában Nikolic lett az első. Ez pedig, ahogy Pásztor is fogalmazott, az ország jelképes két részre szakadásának a veszélyét vetíti előre. A magyarok számára megnyugtató ugyanakkor, hogy Szabdkán, Topolyán, Zentán, Temerinben, tehát a tömbmagyarság városaiban elsöprő Tadic-fölény alakult ki. Üröm az örömben, hogy sok magyar nem élhetett szavazati jogával, ugyanis elírták az ehhez szükséges azonosítószámukat. A vajdasági napilap, a Magyar Szó megpróbált jogorvoslatot kérni, ám ez sikertelen maradt.

S hogy mit hozhat a jövő? A Demokrata Párt bravúrja felgyorsíthatja az uniós közeledést, Božidar Đelićnek kormányfőhelyettes február 7-én aláírhatja a stabilizációs és stabilizációs és társulási megállapodást az Európai Unióval, amihez január 28-an még nem kapott támogatást. Ennek egyik sarkpontja, hogy az EU szavatolja Szerbia csatlakozását, és megszünteti idővel a szerbekkel szemben alkalmazott vízumkényszert is.

Koszovó kiválása viszont nem lesz fájdalommentes: ahogy Göncz Kinga is fogalmazott, nem lesz könnyű Tadic-nak sem lemondania a tartományról. Nehezíti a folyamatot, hogy a boszniai Szerb Köztársaság egyik meghatározó politikai ereje (a Mi Választásunk elnevezésű nép front) is aktiválta magát, és arra mutatott rá, hogy Koszovó teljes függetlenedése esetén ők szintúgy kikiálthatnák önállóságukat.

Belpolitikai téren is fordulatok várhatóak, ugyanis az államfő bár a kormányzati munkába nem szólhat bele, de erős jogosítványai vannak a hadsereg vezetőinek kijelölésére, a külpolitika alakítására, illetve az alkotmánybíróság tagjainak kinevezésére. Így várható, hogy Vojislav Koštunica szerb miniszterelnök, aki nem támogatta az államfőnek újraválasztott Tadicot, konfrontálódhat koalíciós partnerével. Sőt, egyes elemzők odáig mennek, hogy a jelenlegi helyzetben Koštunicának le kellene mondania, ami pedig új választásokat eredményezne ősszel. Emellett az sem látható még, hogy Tadic magyarokkal kötött egyezsége valóban hozzájárul-e a 300 ezres kisebbség helyzetének javulásához.