Autó
A Volvo szerint nem volt fékhiba
A Volvo autógyár vitatja azt a csütörtöki francia bírósági ítéletet, amely a cég által gyártott gépkocsi fékrendszerének hibáját minősítette egy 1999-ben bekövetkezett, két gyermek életét követelő baleset fő okának és ezért 200 ezer euró (52 millió forint
Marc Debord, a Volvo Automobiles France ügyfélkapcsolati igazgatója bejelentette, hogy a cég, miután megvitatta a kérdést a vállalat svédországi, gothenburgi központjával, úgy döntött, hogy megfellebbezi az ítéletet.
Olle Axelson, a Volvo svédországi szóvivője külön nyilatkozatban szögezte le, hogy nem a fékrendszer volt hibás. "Tragikus baleset volt ez minden érintett számára, de nem a fékekben volt a hiba" – hangoztatta.
A csütörtöki verdikt szerint a baleset közvetlen oka ugyan az volt, hogy a vezető későn fékezett, de a tragédia nem következett volna be, ha a fék rásegítő rendszere nem mondja fel a szolgálatot, amint azt az autó vezetője kezdettől fogva hangoztatta. A bíróság szerint a Volvo többször hajtott végre kisebb módosítást a szóban forgó típus fékrendszerén, tehát tudatában volt annak, hogy az nem tökéletes.
Ebből az okfejtésből következett, hogy a gépkocsi vezetőjét csak hat hónapi, felfüggesztett börtönbüntetésre, és alig 300 euró pénzbírságra ítélte a saverne-i bíróság – ami az áldozatok családtagjainak felháborodását váltotta ki.
Forrás: MTI