2024. április 20. - Tivadar

Kisteleki több hatékonyságot vár

Kisteleki István az eddigieknél sokkal hatékonyabb működést vár a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ) az elnöki tanácsadó testület és a kabinetfőnöki poszt létrehozása után.
2008. január 23. szerda 19:25 - Hírextra

Az MLSZ elsőszámú irányítója az MTI-nek elmondta, hogy az új felállásban egy nagyvállalathoz hasonlóan különböző részlegek viszik az ügyeket, minden területen megfelelő szakemberekkel, aminek következtében sokkal hatékonyabbnak és eredményesebbnek kell lennie a szövetség munkájának.

"Az elnöki tanácsadó testület feladata az én munkám segítése észrevételekkel, ötletekkel" - mondta Kisteleki. "Az új testület elnöke Veres Tibor, rendkívül elismert pénzügyi szakember, az ő dolga annak a csapatnak a felállítása, amely főleg gazdasági téren tesz javaslatokat, a szakmai kérdésekbe nem szól bele."

Szabó Lászlóról, az MLSZ elnökének kabinetfőnökéről Kisteleki úgy nyilatkozott, hogy korábban az államigazgatásban szerzett komoly tapasztalatokat, amiket remekül tud hasznosítani új munkahelyén.

"A kabinetfőnök, úgy is mondhatom, hogy elnöki hatáskörrel kedden áll munkába, pontosan meghatározott területekkel, melyeket felügyelnie kell. Hozzá tartoznak az idén felépülő telki edzőcentrummal, az OLLÉ programmal, illetve az MLSZ marketingstratégiájával és kommunikációs kérdéseivel kapcsolatos ügyek, valamint az A válogatotthoz köthető nem szakmai kérdések. Az új részlegek létrehozásával minden területnek megvannak a kijelölt felelősei, akik folyamatos beszámolási kötelezettséggel tartoznak az elnökségnek és nekem. Hiszek abban, hogy így sokkal jobban és hatékonyabban folyik majd a munka a szövetségben és nem kerülünk olyan kínos helyzetbe a jövőben, mint tegnap. Az új felállásban az apróbb ügyekkel az erre kijelölt felelősök foglalkoznak, így én is jobban koncentrálhatok arra, ami az elsőszámú feladatom, a szövetség érdekeinek képviseletére itthon és külföldön."

Az MLSZ keddi, rendkívüli elnökségi ülése - melynek elsőszámú feladata a szövetségi kapitány kijelölése volt - több mint ötórás volt, ennyi ideig vártak a média munkatársai információra, majd a sajtótájékoztatón nem volt jelen Várhidi Péter, akit felkértek a folytatásra. A szakembert mobiltelefonon hívták fel a tájékoztató helyszínéről és a kihangosított készüléken válaszolt az újságírók kérdéseire.

Kisteleki reagált azokra a hírekre is, melyek több helyen megjelentek a holland, az argentin válogatott, illetve az FC Barcelona lehetséges nyári budapesti fellépéséről.

"Az MLSZ nagyon örülne neki, ha ezek a csapatok Magyarországra látogatnának, mivel azonban egyelőre egyetlen aláírt szerződésünk sincs, ezért még korai bármilyen meccsről beszélni."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását