2022. szeptember 26. - Jusztina

Ötgólos Vasas-siker

A vártnál nehezebben, de jó hajrájával ötgólos győzelmet aratott a Vasas férfi vízilabdacsapata a görög Ethnikosz ellen az Euroliga főtáblás csoportselejtezőjének budapesti összecsapásán a Komjádi uszodában.
2008. január 19. szombat 22:48 - Hírextra

Eredmény:
Euroliga, főtábla, C csoport, 4, forduló:
TEVA-VasasPlaket – Ethnikosz (görög) 13-8 (2-2, 4-3, 4-2, 3-1)

a magyar góldobók: Varga Dénes 6, Katonás 2, Tóth, Varga Dániel, Kovács, Steinmetz Á., Steinmetz B. 1-1

Az athéni kétgólos siker után "bombabiztos" Vasas-győzelem volt prognosztizálható a szombat esti visszavágóra, ehhez képest kisebbfajta hidegzuhanyként 0-2-vel kezdődött a találkozó. A nyitónegyed végére aztán – Tóth Márton és Varga Dániel révén - ledolgozta hátrányát, s a második játékrész elején már a vezetés is az angyalföldieknél volt: az ifjabb Varga-fivér, Dénes lőtt villámgyors mozdulattal a hálóba (3-2). Csakhogy erre, majd Kovács Róbert kapufás góljára is érkezett válasz a görögök részéről (4-4). A nagyszünetre mégis Vasas-előny mellett mehettek a csapatok: előbb Varga Dénes bombája talált utat a hellének kapujába, majd Katonás Gergő pattintott a bal felső sarokba (6-5).

A harmadik negyedben Katonás ott folytatta, ahol mintegy hat perccel korábban abbahagyta: kilőtte a bal felső "csücsköt", Varga Dénes pontos büntetője nyomán pedig megnyugtató, háromgólos lett az előny (8-5). A különbség – két görög gól ellenére - megmaradt a befejező szakaszra, miután centerből Steinmetz Ádám (9-6), majd távoli átlövésből Varga Dénes is betalált (10-7). A "kisebbik" Varga az utolsó negyedben sem nagyon tudott hibázni: ötödik és hatodik gólját is meglőtte, s mivel az idősebbik Steinmetz-testvér, Barnabás jókor volt jó helyen, végül is biztos, 13-8-as győzelemmel zárult az összecsapás.

korábban, a csoport másik meccsén:

Jug Dubrovnik (horvát) – Domino-Honvéd 10-5
A csoportmeccsek 5. fordulójában, február 9-én a Vasas a Komjádi uszodában fogadja a Jug Dubrovnikot, míg a Honvéd az Ethnikosznál vendégeskedik.
A jelenlegi állás: 1. Jug Dubrovnik 9 pont, 2. TEVA-VasasPlaket 7 (38-32), 3. Domino-Honvéd 7 (33-32), 4. Ethnikosz 0

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását