Amerika: „Semmi személyes, ez csak üzlet”

Avar azzal kezdte a beszélgetést – mely műfaját tekintve jobban hasonlított egy élvezetes élménybeszámolóhoz, mint párbeszédhez – hogy az amerikai elnökválasztás mindig nagyon megzavarja a világot, pedig jó ideig tulajdonképpen semmi érdemleges nem történik, csak megy a nagy felhajtás. Aztán Bushra tért át: „A napokban éppen azt számolgattam, hogy a világon szinte egyetlen olyan főváros sincs, ahol ne várnák, hogy Bush végre menjen.” – Mondta Avar, majd finoman bevallotta, hogy ő maga sincs meggyőződve arról, hogy az ifjabb Bush lenne minden idők legjobb elnöke: „személyesen is nagyon rossz véleménnyel vagyok Bush képességeiről, lehet hogy még Reagan -nél is butább.” Ezután a pályát sportriporterként kezdő, majd előbb színészként, később politikusként folytató, 40. elnökről mesélt egy anekdotát Avar: „Amikor Reagan Mubarakot (1981 óta Egyiptom elnöke – a szerk.) látta vendégül, remekül elbeszélgettek, Reagan lenyűgözően elemezte a közel-keleti helyzetet, majd amikor vendége kiment a mellékhelyiségbe, akkor megkérdezte a mellette állókat: Egyébként ki is ez az ember?”

Ezzel a történettel azt kívánta szemléltetni Avar, hogy bár Reagan elég együgyű volt, de ami ahhoz kellett, hogy az amerikai elnök szerepét, jó színész módjára eljátssza, azt betanulta, illetve álltak mellette olyan kiváló tanácsadók, akik az ifjabb Bush mellett nem. Ezzel pedig át is terelődött a beszélgetés a Bush éra egyik legnagyobb kudarcának tekintett iraki háborúra. Avar véleménye szerint ezzel a háborúval mondott teljes csődöt a Bush-féle vezetés, mert belevezette szövetségeseit is egy meglehetősen kétes kimenetelű háborúba, amit sokan nem tudnak megbocsátani neki. A csőd abban is megmutatkozott, hogy még maga Colin Powell is meggyőzően állította 2003-ban, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak. Ez azért fordulhatott elő, mert a tanácsadók, beleértve a titkosszolgálatot is, alaposan megvezették az Egyesült Államok irányítóit Bushostúl, Powellestül, mindenestül. Avar szerint már az egy nagy hiba volt, hogy Afganisztánban futni hagyták Ladent, és az ő felkutatása helyett Irakra helyeződött a hangsúlyt. Hozzátette, hogy „Hussein egy ketrecbezárt majom volt” teljesen fölösleges volt a megtámadása, és a háború legnagyobb haszonélvezőjévé éppen Irán vált, azáltal, hogy Irakot „kiiktatták” a térség meghatározó államai közül. „Irakban mindent felforgattak, de semmit nem raktak helyre.” – Zárta az Irakról szóló eszmefuttatását Avar, majd megjegyezte: most úgy tűnik, hogy mindenki egyetért a kivonulással, de ez őszig változhat, és akkor kiemelt szerephez juthat az iraki kérdés az elnökválasztás során. Szembekerülhet ugyanis egymással a klasszikus republikánus-demokrata felfogás, vagyis a republikánus: „mi hiszünk Amerikában, Amerikának nyerni kell” kezdetű háború mellettiség, és a demokrata: „a béke pártján állunk” – féle defetizmus.

Ezt követően átterelődött a diskurzus az elnökjelöltekre, de ahogy az egyelőre a médiában is tapasztalható, elsősorban a demokrata jelöltekről esett szó. Avar megjegyezte, hogy Obamának – akinek az egyik fő támogatója Soros György – nem sok esélye van arra Hillary Clintonnal szemben, hogy a demokraták jelöltje legyen. Nem azért esélytelen, mert fekete (édesapja kenyai származású), hanem mert közvetve nem tisztázott arab kapcsolatokkal rendelkezik, amit sok választó mellett például Izrael sem néz jó szemmel. Ezzel szemben Hillary olyan, mint egy nyitott könyv, külpolitikájában a férje által is folytatott óvatosságot, kiszámíthatóságot képviselné. Emellett Avar szerint Hillarynek az élete a politika, ezért is találtak egymásra Billel, és a televíziós megnyilvánulásokból is az látszik, hogy ő a legfelkészültebb jelölt. A médiában való szerepléseknek Amerikában hagyományosan döntő szerepe van a választások végkimenetelét illetően, márpedig Hillary ebben nagyon profi.
Azért profi, mert férjéhez hasonlóan számos réteghez szólni próbál, így sokszor nagy egészében a kívülállók számára unalmasak a beszédei, mégis hatásosak, mert közvetlenül érintik az embereket, ilyen volt például az, amikor a gyereküket egyedül nevelő anyákat szólította meg. Sokak számára rendkívül unalmas beszéd volt, de az egyedülálló anyákat biztosan megnyerte vele. De az is profizmusára vall, hogy mindig nagyközönség előtt beszél, így egészen más hatást érhet el, mint egy szűk körben (Itt hozta fel Avar példaként a Gyurcsány-beszédet: „Ha Gyurcsány nem a pártja előtt, hanem az egész országnak címezve mondja az őszödi beszédet, és a „hazudtunk” helyett azt használja, hogy ámítottuk magunkat reggel, délben, meg este- akkor egészen más lett volna a hatása”). Clintonné esetében az egyetlen kérdés – amit ellenzői hangoztatnak is – hogy nő létére hogyan lesz képes elvezetni a világ legnagyobb hatalmát.
@@
A republikánusokkal kapcsolatban azt mondta Avar, hogy nehéz egyértelmű favoritról beszélni. Az biztos, hogy ha republikánus jelölt lesz a befutó, akkor sem fog folytatódni a Bush-féle politika, mert belátták annak elhibázottságát, és inkább hívei ők is a visszafogottabb külpolitikának. Ez alól egyedül John McCain jelenthet kivételt, aki az erős katonai fellépés pártján áll.

A résztvevők ezen a ponton kapcsolódhattak kérdéseik révén Avar előadásához. A Hillary-témában az egyik kulcskérdés a férj személye illetve, a Monica Lewinsky-ügy volt. Avar válaszában elmondta: Bill személye nemcsak erősítheti, hanem gyengítheti is Hillaryt, mert a republikánusok éppen azzal vádolhatják majd meg az egykori first ladyt, hogy a saját maga elnökké választásával akarja visszajuttatni férjét a hatalomba. A Monica Lewinsky-ügyről úgy vélekedett, hogy Hillary azt egy ellenzéki puccskampányként értékelte, ezért tartott ki férje mellett (itt azért megjegyezném, hogy ez a hillarys puccskampány duma nekem sokkal inkább tudatos elterelésnek és magyarázkodásnak tűnik, mint valós meggyőződésnek – jó, hogy nem találják már ki mindjárt, hogy a republikánusok fegyverrel kényszerítették Monicát Bill ágyába).

A Hillary-Bill szál mellett az egyik legérdekesebb kérdése az idei választásoknak –amire az előadáson résztvevők is rákérdeztek – az, vajon nyerhet-e olyan jelölt, amilyen nemi, vallási, vagy származási szempontból még sosem nyert. Az igazán esélyesek közül a demokraták táborából Hillary nő, Obama afroamerikai (a politikailag korrekt amerikai megfogalmazás szerint), míg a republikánusoknál Giuliani „olasz”, Romney pedig mormon. Az egyetlen olyan esélyes jelölt, aki megfelel a „legyen amerikai, fehér, keresztény, és férfi” klasszikus ideáltípusnak a már említett republikánus John McCain. Viszont éppen azért, mert ennyire színes a kép nagyon könnyen előfordulhat, hogy Amerika ezúttal szakít a hagyományokkal. Már csak azért is, mert az elmúlt évtizedek során rengeteget változott Amerika ilyen téren, sokkal elfogadóbbá vált, köszönhetően például a hollywood-i filmeknek, melyek ma már szinte elképzelhetetlenek egy színesbőrű „jófiú nélkül” (a hallgatóság soraiban felvetődött, hogy bizony a magyarországi roma-kérdés kezelése kapcsán lenne mit tanulnunk az amerikaiaktól). Avar továbbá megjegyezte: az elemzők szerint Hillarynak például nagyobb hátrány, hogy nő, mint Obamának, hogy fekete, mert sok választó megrémül attól, hogy egy nőre bízza az atomfegyvereket. Az újságíró viszont kitért arra is, hogy Hillarynak, ugyanúgy, mint anno férjének, éppen a női szavazók hozhatják meg, akár a végső győzelmet is.

Arra kérdésemre, vajon mennyire lehet döntő a spanyolajkú lakosság – akik szemében a nőknek sokkal inkább a konyhában van a helyük, mint a politikában – úgy reagált Avar, hogy a spanyolajkúak alapvetően demokrata szavazók, és még mindig inkább szavaznak egy nőre, mint egy feketére.

A beszélgetés végén Deák Péter (aki a diskurzus alatt inkább moderátor szerepet vállalt) föltette azt a kérdést, hogy milyen mértékben változhat Európa és az Egyesült Államok kapcsolata az új elnök beiktatását követően. Avar azt válaszolta, hogy a jelenlegihez képest csak pozitív irányú változást tud elképzelni, mert Bush diszkreditálta Amerikát Európa előtt, az iraki háborúval aláásta az európaiak bizalmát, ami miatt egyre fokozódó Bush-ellenesség tapasztalható Európában.

Zárógondolataiban Avar még kitért az ősszel esedékes közvetlen kampányra is, amelyben a szokásoknak megfelelően, rengeteg híresztelés és álhír kaphat szárnyra a világhálón keresztül a jelöltekkel kapcsolatban , de az amerikai újságírók mindennek töviről hegyire utána járnak, ezért ez nem befolyásolhatja, majd a választások kimenetelét. Avar János utolsó mondatában, a Keresztapát idézte: „Az amerikai választások jellemzésére a legszemléletesebb példa Don Corleone azon mondata, melyet az egyik áldozatnak mondott meggyilkolása előtt: Semmi személyes, ez csak üzlet.”