2024. október 3. - Helga

Magyar úszók külföldön

Az úszóválogatott egyik fele a Dél-afrikai Köztársaságban gyakorol e héttől február 2-ig, másik fele pedig szombaton kel útra Spanyolországba, hogy a magyarországinál jóval kedvezőbb körülmények között készüljön az év jelentős feladataira, mindenek előtt
2008. január 15. kedd 14:25 - Hírextra
"A durbani melegégövi táborban már túlvannak az első edzéseken is Cseh László, Gyurta Dániel és társaik, akiket ideális színhely, nagyszerű idő várt a tengerparti városban, ahol tavaly is voltunk. Tízpályás, 50-es nagymedence áll rendelkezésre a központi munka elvégzésére, de szükség esetén más, kiegészítő részlegek is segítik a teljes értékű készülést" - mondta el itthonról Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek, aki az idén nem tartott a csapattal, s a válogatott másik felét is csak kikíséri szombaton a Ferihegyi repülőtérre, de maga nem utazik Spanyolországba.

"A hétvégén indulók, köztük a Verrasztó testvérek, a Malaga feletti hegyekben, a 2200 méteren fekvő Sierra Nevadában edzőtáboroznak február 2-ig. Dél-Afrikában tízen, itt pedig 13-an dolgoznak együtt edzőikkel, remélem, végig gond nélkül. Ami biztos: a hétvégi start előtt mindenki egészséges, most már csak az kell, hogy így is maradjanak valamennyien az elutazásig."

Kiss László elmondta azt is, hogy a durbani különítmény nem tér haza Dél-Afrikából, hanem onnan egyenesen Pekingbe repül, hogy résztvegyen az olimpiai uszoda avatására szervezett nemzetközi tesztversenyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását