2024. április 20. - Tivadar

Fiala János, a kis gonosz törpe és az alkohol

Fiala János hétfő reggel kemény műsorral ébresztette a tisztelt hallgatóságot a Pont FM 88.1, és szokás szerint megint fontos témákról esett szó, rendhagyó hangvétellel. Néhány Pink Floyd-feldolgozás között felbukkant Kondorosi Ferenc kormánybiztos is, és
2008. január 14. hétfő 13:28 - Constantinovits Milán
Hallgatói telefonokkal indított a Keljfeljancsi, a Blaha téri román kismaffiózó esetét elemezték a vállalkozó kedvű koránkelők. „Le van szórva homokkal a vér” - panaszkodott az egyik betelefonáló az incidens utáni helyzetről. Fiala azon sajnálkozott, hogy a tisztelt publikum javának empátiája nem éri el egy tízes skálán a hatot sem, illetve leoltott egy tudatlan urat, aki azt kérdezte, hogy a Waters önmagát dolgozta-e fel az épp hallható felvételen. Hát nem.

A kis gonosz törpe” esete továbbra is foglalkoztatta a hallgatókat, akik a hatóságokat kárhoztatták a történtek miatt. Bálintné néven bemutatkozó hölgy arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániának jó ürügy lesz Magyarország megtámadására, ha a 12 éves román fiún valaki bosszút állni. Az értékes megjegyzés után gördült tovább a műsor. Később egy fiatal apuka panaszolta, hogy gyermekét roma srácok már többször elkapták, de ez sem hatotta meg a műsorvezetőt: a vonal megszakadt, adás folyt tovább.

A műsor második felében Kondorosi Ferenc kormánybiztos is megnyilatkozott az eset kapcsán, és a vele készített beszélgetésben a hazai jogrendszer rugalmasságára is reagált. A kormánybiztos kiemelte, hogy a kiskorúság okán Krisztián, a szurkáló román srác nem büntethető. Évente 3700-4200 bűncselekményt követnek el 14 év alattiak, ami igencsak magas szám. „Az én igazságérzetemet is sérti az, hogy egy súlyos, életellenes bűncselekmény elkövetője szabadlábon mozog.” - ismerte el a hallgatók jogos felháborodását Kondorosi.

Olyan szabályokat kell alkotni, ahol az igazságszolgáltatás és a gyermekvédelem jobban együttműködik. (…) Az anyagi jogi, eljárásjogi, végrehajtási szabályok, és a társadalom gondoskodó intézményrendszere együtt kell, hogy működjön.” A kormánybiztos eme gondolatai után Fiala megint visszatért oda, hogy mit lehet kezdeni a hallgatói telefonok révén is megnyilvánuló általános társadalmi elégedetlenséggel, aminek oka, hogy a hatóságok a jogszabályok alapján egyszerűen nem tudnak mit csinálni a fiatalkori bűnözéssel.

Kondorosi még egy szempontot adott a történtek boncolgatásához, eszerint az ilyen esetekben a szülőket is nagy felelősség terheli, és nekik is szembesülniük kell gyermekeik tettének súlyosságával. Ezt vidám intermezzo szakította meg, Fiala kérdésére ugyanis Kondorosi kifejtette, hogy a kormánybiztos és a tanár úr megszólítást is kedveli, de most maradna az előbbinél.

A riport második részében az új közlekedési szankciók kerültek terítékre, így a szabálysértések kapcsán a kollektív felelősség fogalma: ez azt jelenti, hogy májustól az üzembentartót is büntethetik. Kondorosi beszélt arról, hogy megváltozik a pontrendszer, bódult állapotban történő vezetés ezentúl 9 feketepontot jelent, illetve a szonda elszíneződése azonnali jogosítványbevonást követel meg.

Újra hallgatói telefonok jöttek: Hegy Barna nevű hallgató elmesélte, 1993-ban őt is elkapták a rendőrsök ittas vezetés miatt, és vérvizsgálatra vitték, majd bevonták a jogsiját, de azóta nem ült bódultan a kocsiba. Valaki ezt követően a politikusokra kérdezett rá, de ő rövid úton le lett keverve, mert Fiala szerint: „nem a politikusokra nem vonatkozik (a szigorítás), ők megihatják azt, amit a többiek nem.

Végül újabb telefonok érkeztek, és a téma visszaterelődött a román kisgyerekre, újra radikális megoldások jöttek: átvinni Romániába, kitoloncolni stb. Egy nő bedobta a rasszizmus vádját is, másvalaki faji kérdést emlegetett, Fiala pedig kitartóan keverte le a telefonokat. „Maradjon itt az ember, és nevelődjön” - summázott a műsorvezető, végül egy hallgató zárta a műsort: „Jó reggelt kívánok, előfordult már, hogy családokat irtottak, egy tizenkét éves romát nem lehet eltüntetni?
Forrás: Pont FM 88.1
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását