2024. május 9. - Gergely

Ujabb szülői tiltakozás

Zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a szülők a főváros XI. kerületében található Farkasréti Általános Iskola tervezett privatizációja ellen. Ezt, az iskola szülői munkaközössége nevében, Rabi Edit elnök és Hegedűs Dóra tag közölte pénteken az MTI-vel.
2008. január 11. péntek 12:30 - Hírextra

Közleményükben felidézik, hogy a XI. kerületi önkormányzat által "titokban előkészített privatizációs kísérlet" megakadályozására még decemberben létrejött egy szülői válságstáb, amely az összes törvényes lehetőséget felkutatva, már négy hete dolgozik a folyamat megállításán, 15 önkéntes szakértő bevonásával.

Az önkormányzat várhatóan februárban hoz végleges döntést. A szülők az iskola, a gyermekek és a tanárok sorsáért aggódva, szolidaritásuk jeléül zöld szalagot hordanak az ügy lezárultáig.
Az önkormányzat 2007. december 19-én szavazta meg Bács Márton (MSZP) alpolgármester javaslatát, amely lehetővé teszi, hogy magánkézbe kerüljön a Farkasréti Általános Iskola, ahol jelenleg 580 diák tanul. A tervek között szerepelt az is, hogy szeptember elsejétől évi 200.000 forintot kell az újonnan beiratkozó tanulók után tandíjként fizetni.

Szülők és diákok még decemberben demonstráltak az iskola magánkézbe adása ellen.
A szülői munkaközösség azt kifogásolja többek között, hogy a jelenlegi tervezet elfogadásával sérülnek a gyermekek esélyegyenlőséghez való jogai, szegregációhoz vezet a tandíjfizetés bevezetése. A tanárok jelenlegi közalkalmazotti jogviszonya (sokuk 20-30 éve tanít itt) megszűnne, és a jelenlegi ajánlattevő alapítvány csak az átvételre tett ígéretet, a hosszabb távú foglalkoztatásra nem, tehát szeptember elsejétől 30 napos határidővel bármikor felmondhat nekik, végkielégítési kötelezettség nélkül.

Véleményük szerint nincs olyan mérőszám, amely igazolná, hogy a kerület egyik legnépszerűbb, 100 százalékon működő iskoláját "el kellene herdálni". Mint írják, Sasadot egyetlen iskolájától akarják megfosztani.

Érthetetlennek tartják a feltételeket is, szerintük a pasaréti alapítvány ajánlata alapján az önkormányzat 200 millió forint nettó értéken adná oda 50 évre a 2 milliárdos sashegyi ingatlant.
"A bérleti díj havonta 50 forint/m2 - mintha egy lakást két pizza áráért adnának oda" - hangsúlyozza közleményében a szülői munkaközösség.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását