Sztárhírek

Mínusz 22 fokban háncspapucsban futni jó

Megérkezett az első szállítmány háncspapucs a Moszkva melletti Vlagyimirba a nyári papucsos futóversenyre, noha még mínusz 22 Celsius-fokos hideg van a környéken.

A Moszkva körüli Aranygyűrűhöz tartozó történelmi városban Szuzdali Verszta néven évek óta megrendezik a háncspapucsos futást. Idén július 27-én tartják a rendezvényt, amely most első ízben nemzetközi jelleget ölt: német és olasz futók is jelentkeztek a versenyre.

Annyiból is nemzetközivé vált az esemény, hogy lengyel készítők is felajánlkoztak, de a szervezők úgy döntöttek, hogy megmaradnak a már kipróbált csuvas mestereknél, tőlük rendelik meg a szükséges 300 pár futópapucsot.

A sportolók és amatőrök számára rendezett futóverseny mellett megszervezik a polgármesterek papucsos futását és a papucsos focitornát is. A szervezők szerint a díjak idén jóval gazdagabbak lesznek, amint tavaly, amikor 300 ezer rubelt – mintegy 2,1 millió forintot – tettek ki.

Mindemellett számos más szórakozást is kínálnak majd a helyszínre érkező népnek.

Szuzdal a 12. században, Jurij Dolgorukij fejedelem idején (1125-1157) emelkedett ki az egymással küzdő fejedelemségek közük. Dolgorukij utóda a székhelyet a közeli Vlagyimirba tette át.

A nagyfejedelemség hatalma a mongol hódításig (1237-1238) töretlen maradt, de tekintélyét megőrizte a 14. század végéig, amikor Moszkva vette át a vezető szerepet. Az e korból származó épületegyüttesek közül nyolc Vlagyimir és Szuzdal fehér műemlékei címen szerepel az UNESCO Világörökség listáján.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.