Bűnügy
Karcsika apja bekeményített
Mehmet Tüysüz perrel fenyegeti azokat a szerkesztőségeket, amelyek nem veszik figyelembe, hogy sem ő, sem pedig a fia, Károly nem közszereplők; az apa erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t. Karcsika apja szándékai szerint bíróság elé citálja a
Mehmet Tüysüz közölte: mint a szülői felügyeleti jogokat gyakorló apa e nyilatkozatával megtiltja, hogy gyerekéről képi-, hangfelvételt, fotót, tőle származó nyilatkozatot – ide értve az archív felvételeket is – megjelentessenek. Ezen túlmenően megtiltom, hogy gyerekem neve, monogramja vagy személyére bármi módon utaló megjegyzés megjelenjen – áll a közleményben.
Hangsúlyozta: a fenti tilalmak az ő személye esetében is érvényesek.
Mehmet Tüysüz azt kérte az internetes portáloktól, hogy minden, a személyükkel kapcsolatos nyilvánosan elérhető webtartalmat haladéktalanul távolítsanak el. Hozzátette: azt is kéri minden szerkesztőségtől, hogy nyilatkozatát mind polgári-, mind pedig büntetőjogi terhei mellett vegyék figyelembe, és vegyék tudomásul.
Forrás: MTI