Farsang, karnevál, bál… télűzés felső fokon

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy a kályhától kiindulva elemzem a történteket, így emberközelibb időszakhoz igazítom a farsangolások, télűző szertartások, termékenységi ünnepek, bálok és egyebek eredetét, bár a bevezetőben említett előzmények sokkal korábbi dátumokat feltételeznek, azonban erre kevés lenne az oldal. Így jószerével a jó olaszokhoz, pontosabban a római birodalomhoz fordulunk, ott is a saturnáliák, Dionüszosz kultuszok (püff neki, mégis visszanyúltam a görögökhöz…), Mithrász kultuszok (nédda!) jelentőségéhez, amelyek aztán idővel nagyon összekeveredtek a keresztény ünnepek szertartásaival. Bár az egyház sokáig eretneknek kiáltotta ki azokat, akik ezeket a pogány szertartásokat megtartották.

Ezen ünnepekben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet, a káosz és a rend párharca, a felnõtté válás, a szerelem, a termékenység, a házasság motívuma, a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a kiszámíthatatlan sors, amely ellen hiába lázadunk. Régen ezek a pogány ünnepek és szertartások véresek voltak, szinte minden esetben emberáldozattal végzõdtek. A „saturnaliák hõsét” (lásd manapság a farsang hercege) például sorshúzással – rendszerint kockadobással – választották ki. Egész nap õ volt az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmességgel tartozik és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével kellett véget vetnie életének. Halálával azonban lezárul a zûrzavar ideje és megszületik az új rend, bár ez nem hiszem, hogy nagyon vidította őkelmét…

Később az emberáldozatok jelképessé váltak, a szertartás misztériumjátékká módosult, és megdöbbentő módon fennmaradt a katolikus egyház akkoriban elég hatékony fegyelmező eszközrendszere ellenére, hogy csak az inkvizícióra gondoljunk, bár az térben és időben odább volt. Pedig az ördög ünnepének tartották, amikor az emberi indulatok elszabadulnak. No de láthatjuk, mit tesz a tömeg rajongása még egy ilyen magasztos eszmével is…

Nálunk a megjelenést az is nehezítette, hogy a pogány ünnepeinket elhagyva felvettük az egyházi szokásokat, köztük ezen pogánynak kikiáltott szertartásokat is. Fura egy üzlet volt, annyi szent, de most már alig emlékszik valaki , milyen ünnepeink lehettek egykor ilyen idő tájt. Mindenesetre hozzánk a német eredet a valószínű irány a télűző ünnepek terén, bár számos szláv, balkáni elem is fellelhető köztük, melyek mindegyikéről feltételezhető a római-görög gyökerűség. A maskarában alakoskodás, durva tréfák, abszurd, jelképes cselekedetek, s hogy mindez az egész közösség részvételével zajlik, közös jellemzője a farsangi szokásoknak mindenfelé Európában, így a Kárpát-medencében is (Mohácsi busójárás, Csallóközi dőrejárás, halottas-, betyár-, lakodalmas- és tuskóhúzó játékok, kakasütés, gúnárnyakszakítás – ami a mészáros legények mesterré avatásának része -, bőgőtemetés, kormozás…).

A farsang (a német fasen, faseln a. m. mesélni, pajkosságot űzni) a húsvéti nagyböjtöt megelőző ünneplést jelenti. A farsang január 6-ától hamvazó szerdáig tartó időszakban létezik. Velencében már István-napján (december 26.), Spanyolországban pedig Sebestyén-napkor (január 20.) kezdődik. Rómában csakis a hamvazó szerdát megelőző 11 napot mondják farsangnak, illetve karneválnak. Sok helyen a hamvazó szerdát megelőző héten tartják a farsangot, mely minálunk húshagyó kedden „tetőzik”. Az olasz, különösen a velencei farsang vagy karnevál utolsó hete a leghíresebb népünnepek közé tartozik. Hajdan nemcsak álarcos felvonulásokat tartottak, virágot és gipszből vagy cukorból készült „folyócskákat” (confetti) dobáltak a járó-kelőkre, hanem a velencei karnevál állatviadalairól, a római lóversenyeiről volt még híres. A velencei karnevál hatalmas színjátékhoz volt hasonló, ahol az utcák alkották a színteret, a városlakók voltak a színészek, s egyben a nézők is. A közönség az erkélyekről nézhette az eseményeket. Tulajdonképpen nem volt éles határ a színészek és a nézők között, hiszen a bámészkodó hölgyek például az erkélyekről tojással dobálhatták meg a felvonulókat, az álarcosoknak pedig gyakran megengedték, hogy magánházakba büntetlenül berontsanak.
@@
Párizsban a boeuf gras-t (kövér ökör) álarcosok vezetik körül a városban, s ezzel fejezik be a farsangot. Spanyolországban, különösen Madridban, Sevillában és Cadizban rendkívüli fényes álarcos felvonulások vannak. Németországban farsang utolsó napján hajószekeret (carrus navalis-t, mely szóból sokan a karneval kifejezést is származtatják) vezetik körül a helységekben, ezzel az újra megnyílt hajózási időszakot jelezve. Ezt a Dionüszosz ünnepekkel hozták kapcsolatba, hiszen az istenség ünnepein a főszereplőt egy kocsira helyezett hajón húzták végig a városon, mint a termékenység s bőség szimbólumát. A Németországban is divatozó álarcos felvonulásokról és az ezekkel összekötött pajkosságokról elnevezték a húshagyó keddet bolondok keddjének (Narrenfest). Az acheni és különösen a düsseldorfi farsang nagy hírű. Az alakoskodás legrégebbi formája Európa-szerte az állatalakoskodás, ez azt jelenti, hogy a férfiak mindenféle állatoknak öltöztek fel: medve, ló, szamár, kecske…

A velencei karneválok maskarás felvonulására az egyházi értelmezést kívánják ráerőltetni egyesek – karnevale: hús, isten veled -, azonban mivel a környék rendelkezik i.e. IV. századi múlttal, így valószínűbb a „Napisten újból jön” jelentés. A skandináv farsang eredetileg egy háromnapos ünnep, amely farsang-vasárnappal kezdõdik és a ”kék-hétfõ”-vel (ekkor a templomok kékkel voltak díszítve) folytatódik, amit befejezésül a ”húsos-kedd” követ. A böjt szerdán, helyesebben hamvazószerdán veszi kezdetét, amikor a templomban hamuval egy keresztet rajzoltak a hívek a homlokukra, amit a vallási hagyomány szerint nem szabadott lemosni egészen nagycsütörtökig. A belgiumi Binoche-ban a három napos ünnepen táncversenyt tartanak a felvonuló csapatok, majd maskarás felvonulással ünnepelik a győztest. Az ünnep utolsó napján pedig a főtéren a derék polgárok eltáncolják a „barátság táncát”. Malmedy-ben viszont legvégül a bohócégetés szertartása zárja az ünnepet. A hollandoknál mindenféle rikító színű ruhába öltöznek a népek, vagy csak egy elképesztő színorgiájú tollakkal ékes kalapot vesznek fel, jelezvén az ünnepi hangulatot. Ha közben munkanap is beesik, nem gond, ők akkor sem veszik le a hacukákat! Na ja, buli van!
Ne feledjük, sok bajt megelõzhetünk, ha a farsangi evés-ivás, bálozás, bolondozás közben azt is megfontoljuk, amit a népi bölcsesség a farsanghoz társított: "Minden farsangnak van böjtje". Szóval csak módjával…

Az előzményekhez

Az ókori rómaiak a szaturnáliákon a szeretetet, a rabszolgák iránti jóságot és az ajándékozást is szem előtt tartották. Mithrásznak, a fény istenének a személyét a télen meghaló és december 25. napja körül újra feltámadó Nappal azonosították. Így a december 25-ére esõ ünnepnap a Legyõzhetetlen Nap születésnapjának az ünnepe volt, aki a hagyomány szerint egy barlangistállóban született és születésekor pásztorok és állatok vették körül (nédda, mint Jézus!!!) Most már tudjuk, hogy a karácsonyi ünnep két elembõl tevõdik össze. Az egyik az õsi, természeti: az újév ünneplése, az újjászületés, a tavasz közeledése felett érzett öröm. Ezt a régi ünnepet a kereszténység a saját ünnepei közé fogadta, de jelentését megváltoztatta, földöntúli elemekkel gazdagította. Így az ünnep továbbra is a születés ünnepe maradt, de Isten fiának, a Megváltónak a születésnapja.

A halottakról

A rómaiak és a Kaukázus környéki oszétok kultikus hagyományaiban egyaránt meglévő szokás, hogy mindkét nép ekkor emlékezett meg halottairól. Az oszétok komahcen-nek nevezik ezt az idõszakot, ami megfelelhet a magyar komázás szavunknak: még a messzire szakadt rokonok is meglátogatták egymást, hogy közösen emlékezzenek a nagycsalád közös halottaira. A fonók, bálok, farsangi felvonulások álarcai, maskarái, maszkái a halottakra való emlékezéssel függenek össze. "A maszkba öltözött játékosok az õsök … mitikus képviselõi" – írja a debreceni Újváry Zoltán néprajz professzor – s részben a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére szolgáltak, részben a termékenységet biztosították.
@@
A szex, és a termékenység időszaka

A fiatalok beavatását a szexuális életbe és a termékenység elõsegítését szolgálta az egykor Európa-szerte elterjedt falloszkultusz, amelynek során a felvonuló férfiak rendszerint óriási hímvesszõt kötöttek a megfelelõ helyre (innen származhat a "Felkötjük a farsang farkát" kifejezésünk). Még a keresztény erkölcs is megengedte, hogy farsangi idõben házasságtörõ asszonyok, kerítõnõk, örömlányok, örömházak történeteirõl írt dramatikus játékokat adjanak elõ. A bál szavunk francia-német eredetének jelentése szintén valamiként a szexualitással volt kapcsolatban, a benyomott közepû fánk pedig alakjával sugalmazta ugyanezt.

A farsang gondolatköre ezen felül még a házasság témája körül is forgott. Azokat a lányokat, akik pártában maradtak, farsang végén szokás volt kicsúfolni. Szatmárban például kongóztak, azaz húshagyókedden a pártában maradt lányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögettek a fiúk. Régebben az ország sok részén szokás volt húshagyókedden a pártában maradt leányokkal tuskót húzatni. "Rönköt emelj, szakadj meg/ Miért nem házasodtál meg?"

A farsangi fánk zsírban sült, édes, kelt tészta élesztő, cukor tej (vagy tejfel), tojás, finom liszt és vaj keverékéből, mely vegyüléket a megkelés után gyengéden kis ujjnyi vastagra kinyújtva, és pogácsaszurkálóval kiszúrva, másodszori kelésnek vetnek alá. Ezután két fánk közé egy kevés gyümölcsízt, leginkább barackízt tesznek, gyengén egymáshoz nyomják és forró zsírban csukott lyuk fölött zsemlyeszínűre sütik. meleg helyen itatós papírral borított szitára teszik, s ha az egész adag kész, csinosan tálalva, vaníliás cukorral meghintve, feladják. A sikerült fánk egyik főkelléke a körületét képező fehér szegély.

Népszokások, jelentések, babonák

Január 25-én, Pál napján, ha süt a nap, hosszú, hideg tél vár ránk. Ráadásul, ha még az árnyékodat is meglátod, akkor aztán már csak az április szabadíthat meg a télikabáttól.
Vince napjának időjárásából a bortermést szokták megjósolni, míg a Pál napján fújó szél szűk szénatermésre figyelmeztetett. De ha ezen a napon köd borítja a tájat, akkor a jószág elpusztul.

Február 2. A Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt gyertya végigkísérte az emberek életét "a bölcsőtől a sírig". Keresztelésig ott világított az újszülött mellett, hogy megvédje a gonosz erőktől. Ilyen gyertyát égettek a súlyos betegek ágyánál, ezt adták a haldoklók kezébe, és gyertyát gyújtottak a halottak emlékére is. A jó termést is próbálták szentelt gyertyával segíteni, a gyümölcsfákat megveregették vele. Ha e napon kijön a medve a barlangjából és meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és 40 napig tart még a tél.

Február 3. A gyerekek Balázs napján körbejárták a falut és jókívánságokat mondtak, énekeltek a házaknál. a szegénypénzű tanítók "hivatalos" jövedelem-kiegészítése is volt, ugyanis a gyerekek ilyenkor, amit kaptak (szalonnát, kolbászt…), azt elvitték tanítójuknak, aki aztán az adományok egy részéből megvendégelte őket.

Február 5. Ágota napja alkalmas a háziférgek eltávolítására. Ezért sok helyütt ilyenkor körbesöprik az ólakat és a házat. A mondás: "Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja" – a rossz és a jó idő változására utal.

Február 16. Julianna napján gyakran havazik, ezért szokták mondani, hogy Julianna "kitette a dunyháját". A hó ellenére úgy tartják, e naptól melegebbre fordul az idő.

Február 19. Zsuzsanna napján ha megszólal a pacsirta, akkor közeledik a tavasz, de ha a pacsirtát alacsonyan látják repülni, tovább tart még a tél.

Február 24. "Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinálja." Mátyás napján, ha hideg volt az idő, akkor jó termést vártak, ha szeles idő volt, akkor a hagyomány szerint kevés lesz abban az évben a tojás. Mátyás napi tojásból veszekedős, marakodós liba kel ki. Ha a jég ekkor elveri a termést, savanyú lesz a szőlő. A baranyai halászok viszont szerencsét reméltek attól, ha Mátyás napkor halat fognak, úgy gondolták ugyanis, hogy akkor egész évben szerencséjük lesz.
Jelen állás szerint aránylag jól állunk, mert végre van tél, amit el lehet űzni..