Gazdaság / HR
A gázártámogatást igénylők kivárnak
Kevesebb gáz-és távhőtámogatási kérelem érkezik az év utolsó napjaiban a kincstárhoz, mint tavaly ilyenkor. Elmaradt a várt decemberi roham is, naponta 40-45 ezer kérelem érkezik az Államkincstárhoz, míg tavaly ilyenkor volt nap amikor 100 ezernél több ké
A jogosultak csaknem fele feltehetően kivárja a januárt, amikor emelkedik az összeghatár amely alatt még kérhető támogatás – írja a Népszava. Az eddigi 94 955 forintos keresethatár ötezer forinttal emelkedik 2008 első hónapjától. Azoknak is érdemes várni, akiknek csökken a fizetése. Az új szabályozás szerint januártól nem az utolsó három havi átlagbért, hanem csak egyhavi keresetet kell feltüntetni. Az eddig befogadott igénylések 95 százalékát már feldolgozták, ennek a 25 százalékát küldték vissza hiánypótlásra. A leggyakoribb hiba jellemzően az, hogy az igénylők elfelejtik a gáz vagy a távhőszámlát csatolni a kérelemhez – olvasható a lapban.
Forrás: FH