2024. április 20. - Tivadar

Kátyútlanít a főváros

A következő három évben 300 kilométernyi út felújítását tervezi a főváros. Ebből 2008-ban 65 kilométernyi újulna meg, mert a becslések szerint ennyire lesz elég az a 7 milliárd forint, ami jövőre juthat erre a célra - derül ki a főváros 2008-2010 közötti
2007. december 21. péntek 07:40 - Hírextra
A jövő évi központi költségvetés szerint 3,5 milliárd forint állami támogatás juthat útfelújításra a fővárosnak és a 23 kerületnek. Ebből a főváros - várakozásai szerint - 3 milliárd forintot kaphat. A teljes összeg lehívása akkor lehetséges, ha az önkormányzat saját forrásból ugyanekkora összeget költ erre a célra. A tervezéshez szükséges pénzzel együtt tehát 4 milliárd forintra van szükség - a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön úgy döntött, hogy ezt megszavazza majd, amikor a fővárosi költségvetésről döntenek.

A tervek szerint 2009-ben 105, 2010-ben pedig 130 kilométernyi utat újítanak fel. Az előterjesztésben azonban az is szerepel: ha 2009-ben sem lesz több állami támogatás, akkor szintén 65 kilométert tudnak meg felújítani, és 2010-re marad majd 170 kilométer.

Az útfelújítási program szerint 2008-ban munkák kezdődnek majd a többi között a II. kerületi Hűvösvölgyi és a Bem József utcában, a III. kerületben a Pomázi úton, Újpesten a Baross utcában és a Külső Szilágyi úton. A VII. kerületből például a Nagymező utca és a Rákóczi úti buszsáv szerepel a listán, a VIII. kerületből a Népszínház utca és a Mátyás tér, a ferencvárosiak a Haller és a Mester utca felújítására számíthatnak, a kőbányaiak pedig a Kada utca rendbetételére. A XI. kerületben a többi között a Németvölgyi és a Törökbálinti úton várhatóak munkálatok, a XII. kerületben az Apor Vilmos téren és a Stromfeld Aurél utcában, Újlipótvárosban pedig a Róbert Károly körúton és a Hegedűs Gyula utcában. Zugló például a Nagy Lajos király útjával és a Stefánia úttal szerepel a programban, a XV. kerület a Nyírpalota és a Sződliget utcával, a XVI. kerület pedig a Baross Gábor úttal vagy a Rákospalotai határúttal. A XVII. kerületben a Ferihegyi út, a XVIII. kerületben az Üllői út, a XX. kerületben a Kossuth Lajos utca, Csepelen a Török Flóris utca, Budafokon a Nagytétényi út és a XXIII. kerületben a Grassalkovich út felújítása várható.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását